Az atom után már gáztározókkal is üzletelnénk az oroszokkal. Az elmúlt pár hétben több hír is megjelent a sajtóban arról, hogy a magyar kormány a nem rég megvett gáztározókkal üzletelne a Gazprommal. Vélemény arról, hogy mivel járhat a tárolók eladása vagy az orosz bértárolás növelése.

Az oroszok nálunk spájzolnának

Szijjártó Péter december 22-ei moszkvai látogatása kapcsán merült fel először a VS.hu portálon az a hír, hogy az állam gondolkodik a korábban az E.ON-tól megvett földgáztárolók eladásán. A vevő a Gazprom lenne, aki az ukrán helyzet, az orosz szankciók és a Déli Áramlat lefújása miatt a jövőben egyre nehezebben tudja fő piacát, Európát ellátni gázzal. Egy ilyen helyzetben minden racionálisan gondolkodó vállalatvezető be akarja biztosítani magát és csökkenti az ellátáskimaradások kockázatát: ha bármi közbejön Ukrajnában vagy bárhol máshol, az EU-n belüli tárolókból továbbra is ellátja a megrendelőit Az évente közel 500 milliárd köbméteres (bcm) Európába irányuló szállításra azonban jelenleg csak 8,7 bcm tárolókapacitása van a Gazpromnak.

Korábban a németeknél próbálkoztak, de ők végül elálltak az üzlettől, így jöttünk mi a képbe. A német BASF céggel tervezett eszközcsereügylet keretében jutottak volna hozzá egy 4,2 bcm méretű gigatárolóhoz a német Rehden város közelében. A BASF azonban elállt a két évig előkészített megállapodástól az ukrajnai orosz beavatkozás miatt bevezetett szankciók miatt. Így korántsem lenne meglepő az a szcenárió, amiben egy magyar tárolóra tennének ajánlatot az oroszok. De miért állna a magyar kormány érdekében eladni a végre hazai tulajdonba került eszközöket?

Miért érheti meg eladni a tárolók egy részét?

• A legegyértelműbb, hogy pénzhez juthatna a költségvetés a befolyó vételárból. A VS cikke szerint egy körülbelül 170 milliárd forintos költségvetési bevételi előirányzat kielégítésére megfelelő volna a tárolók egy részének eladása. Összehasonlításképpen az Átlátszó.hu által korábban kiperelt MVM-es belső dokumentum alapján, az E.ON 4,43 bcm nagyságú négy kereskedelmi tárolója 243-273 milliárd forint közötti üzleti értékkel bírtak 2013 szeptemberében. (Erre jön rá a 1,9 bcm kapacitású, korábban nem E.ON-tulajdonú szőregi tároló, amivel összesen most 6,33 bcm-es kapacitása van a Magyar Földgáztároló Zrt.-nek.) Így reálisnak tűnik, hogy ha az állam a bevételi előirányzatot tárolóeladásból akarja fedezni, akkor a Gazprom kifizetné a tárolókapacitásért a kért összeget.

• Ha nem csak a rövid távú költségvetési érdekeket nézzük, akkor is megérhetné Magyarországnak a tárolóeladás. Egy Gazprom-tulajdonú vagy -üzemeltetésű tárolónak valószínűleg magasabb töltöttségi szintje lenne a mostaninál. A kereskedelmi rész még legjobb esetben (közvetlenül a téli fűtési szezon beindulása előtt) is csak 60% körülire töltött. (Ez indokolható azzal, hogy éves fogyasztásra vetítve, európai léptékkel nézve is masszív tárolói túlkapacitások vannak Magyarországon. Nem csoda, hogy sosem használjuk ki őket rendesen.) Ez a 60% biztosan több lenne, ha a Gazprom Magyarországon tárolná a gázát. Ezáltal több tranzitdíjbevételre tehetne szert a magyar rendszer, és egy esetleges krízis esetén is mi kapnánk először. Vagyis valamivel biztosítottabb lenne az ellátás is.

• Az sem elhanyagolható szempont, hogy a Gazprommal kötött hosszú távú gázbeszerzési szerződésünk (amire legtöbbször „take-or-pay” szerződésként hivatkoznak) 2015-ig szól. A bonyolult megállapodás szerint jelentős kötelezően átveendő mennyiség tolódott át 2016-ra és 2017-re. Lassan érik a szerződés újratárgyalása, hiszen az nem képzelhető el, hogy az elkövetkező években beszüntetjük az orosz importot. A tárolók értékesítésével vagy valamilyen a jelenleginél szélesebb körű tárolási megállapodással jelentősen lehetne javítani a jövőbeli orosz gázimportunk feltételein. Ha ügyesen alkudozunk, akkor ez minden valószínűség szerint alacsonyabb árban nyilvánulna meg.

Tehát a tároló eladása mellett fel lehet hozni racionális érveket is. Legutóbb azonban olyan hír jelent meg, hogy a jelenlegi 0,7 bcm mennyiségű Gazprom-gázt közel megduplázná az MVM, és 1,5 milliárd köbmétert tárolhatnának Magyarországon az oroszok azért, hogy a környező országokban (például Szerbiában) tett kötelezettségeiknek eleget tudjanak tenni. (A bértárolás növelése amúgy a fent felsorolt előnyöket – az elsőt leszámítva – szintén valóra válthatja.)

A magyar tulajdont csak a nyugatiaktól kell félteni?

Látni lehet, hogy a kormányzat nem tudja pontosan, milyen stratégiát lenne érdemes folytatni az oroszokkal gáztárolás kérdésében. Szijjártó Péter közben persze cáfolta, hogy az eladásról szó esett volna moszkvai útján. Nehezen is lenne védhető az a viselkedés, hogy ha egy energiacég nyugati kézben van (E-ON), akkor azt azért kell államosítani, hogy megvédjük a magyar tulajdont; viszont, ha az oroszok kérik, akkor nekik boldogan odaadjuk. Az ország szempontjából az igazi kérdés azonban nem az, hogy tulajdonolunk egy céget vagy sem. Sokkal inkább arról van szó, hogy hogyan tudja Magyarország a legjobb üzletet megkötni.

Újra a rossz vonatra szállunk fel?

Az utóbbi egy évben a kormány többször is a legrosszabbkor szállt fel rossz vonatra: az ukrán válság közepén aláírta a Paks 2 megállapodást, majd leállította a kényszerhelyzetben lévő Ukrajna felé a magyar gázexportot, és az utolsó pillanatig hangosan támogatta a Déli Áramlatot. Ha optimisták akarunk lenni,  probléma „csak” azzal van, hogy a Fidesz vezetésén belüli gondolkodás nélkülöz mindenfajta tudatosságot, és légből kapott ötletek is meggyökerezhetnek anélkül, hogy az ország érdeke lenne szem előtt tartva. A rosszabb esetet mindenki ki tudja találni magának...

Egy megbízható, stabil orosz állammal akár még jól is elsülhetne a tárolókapacitás eladása. Azonban éppen összeomlóban az orosz gazdaság, és a nyugati világ szankciókkal próbálja rendreutasítani Putyin autokrata rendszerét. Egy ilyen helyzetben még többet üzletelni velük eljátszaná az ország utolsó hitelét is, még jobban elszigetelve Magyarországot a nyugattól. Ne üljünk fel még egyszer a rossz vonatra, annyiszor megtettük már.