Ha végigtekintünk a jelenleg használatban lévő magyar papírpénzeken, a következő történelmi személyiségeket láthatjuk rajtuk: Rákóczi Ferenc, Mátyás király, Bethlen Gábor, Széchenyi István, Szent István, Deák Ferenc. Mindannyian a magyar történelem kiemelkedő alakjai.

Gyenge Ádám

Persze még rendkívül sok nagy alakja van a magyar történelemnek. Sajnos mindenkit nem lehet rátenni egy-egy címletre, mert egyszerűen véges számú címlet van használatban egy időben. Mégis, látható hogy fájóan hiányoznak a női történelmi személyiségek a magyar papírpénzekről. Ez sajnos nem új jelenség. Eddig egyik forint címleten sem szerepelt egyetlen nő sem. Az Együtt és az Y-GEN úgy gondolja, hogy itt az idő hogy a magyar papírpénzekre végre női alakok is kerüljenek.

Az olvasóban most jogosan merül fel jó pár kérdés. Mire jó ez? Több lesz ettől a fizetésem? Ez oldja majd meg az ország gondjait? Ez most a legfontosabb? Természetesen az ország összes gondját nem ez fogja megoldani és (közvetlenül) a fizetéseink se lesznek magasabbak ettől. Ez mindössze egy kis lépés egy jobb Magyarország irányába, ahol a nők és a férfiak azonos elismerést kapnak. De sok-sok ilyen kis lépés már eredményezhet egy jobb, igazságosabb társadalmat.

Ha körbetekintünk a világban azt látjuk, hogy lényegében a XX. század végéig mindenhol csak férfiak kerültek a papírpénzekre. Főként az angolszász országokban kezdett felmerülni  a 2000-es évek első felében hogy női személyiségek is kerüljenek a papírpénzekre. Persze a brit nemzetközösség számos országában szerepel II. Erzsébet királynő az adott ország egy-egy vagy akár összes papírpénzén, de ő státuszánál fogva, nem pedig érdemei által. Hosszas vitákat követően végül célt ért a kezdeményezés. A jegybankok az utóbbi években nőket is szerepeltetni kezdtek a pénzeken. 

Nagy-Britanniában először Florence Nightingale ápolónő és statisztikus került bankjegyre, nemrég pedig bejelentették hogy Jane Austen írónő fog szerepelni a 10 fontos papírpénzen.

Kanadában jelenleg az állampolgárokat is bevonó szavazás zajlik arról, hogy pontosan melyik kanadai nő szerepeljen elsőként az ország egyik papírpénzén. Az Egyesült Államokban nemrég jelentette be a jegybank, hogy 2020-ban érkezik az első papírdollár amin nő fog szerepelni. Emellett már számos másik országban is elkezdtek női arcképekkel díszített papírpénzeket kiadni (pl. Argentína, Mexikó, Új-Zéland, stb.)

A magyar kultúra és történelem alakításában megszámlálhatatlanul sok nő is részt vett. Közülük többen is megérdemelnék hogy magyar papírpénzeken szerepeljenek. Az alábbi listában összegyűjtöttünk néhány kiemelkedő személyiséget. Te kit választanál közülük?

A történet nem régi, de nem is annyira új. Nem is annyira különleges, csak az én történetem a társadalmi nyomás alól való szabadulásról. Út a tanult nemtörődömségből, az elfogadás felé.

Vidéken nőttem fel, annak minden előnyével és hátrányával, minden szépségével és sötét zugával együtt. Hiszem és vallom, hogy a hagyományoknak két fajtája van. Amelyik hasznos és megtartandó és amelyik káros és eltörlendő. A vidéki kis falvak Magyarországa az a hely, ahol minden hagyomány tovább él. A jó és rossz is egyaránt. 

A klasszikus kisközösség világos elvárásokat támaszt a felcseperedő gyermekekkel szemben. Legyen felesége, kocsija, háza, stabil és valódi munkának tekinthető munkája, látogassa az anyját, ápolja a nagyapja sírját, legyen rendes dolgos ember, mint a többiek is a falu nagy családjában. Minden, ami ebből a megszokott sablonból kilóg, az furcsa és minimum érdemes tőle tartani a 3, vagy inkább 4 lépés távolságot. Ehhez nem is feltétlenül kell találkozni a sablonból kilógó egyénnel, mint ahogy én sem találkoztam húsz éves korom előtt sem zsidó, sem meleg emberrel, vagy inkább csak nem tudtam róla. Minél nagyobb a távolság és a különbség, annál nagyobb a potenciális félelem és a felkorbácsolható gyűlölet és elutasítás.

Nem voltam mindig híve a Pridenak. Nem is elleneztem igazából, egyszerűen csak nem érdekelt. Akarva akaratlanul az ember enged az elvárásoknak. Mert egy buzi vicc után is azt nézik ki, aki nem nevet rajta és arra néznek furcsán, aki azt meri mondani esetleg, hogy ez nem vicces. A környezetünkben élők sokszor véresszájúan buziztak, vagy éppen zsidóztak, mi pedig általában azok voltunk, akik nem mondtak erre semmit, akik nem is nevettek ezen, nem is helyeseltek, néha pedig felemelték a hangjukat ez ellen. De az árvízzel hiába kiabál az ember, úgyhogy azt az útravalót kaptam mindig, hogy rájuk kell hagyni, ők azok akik nem megváltoztathatóak. Ha a saját véleményt őrizve, de konfliktus mentesen akar valaki élni egy kis faluban, akkor ez lehet logikus életstratégia. Mert fontosabb sokszor az, hogy számíthassak a szomszédra, ha el kell kérnem az utánfutóját, vagy ha fel kell hasogatnom a fát és csak neki van láncfűrésze. Mert napi szimbiózisban élünk és ebben szép vagy nem szép, nem elsődleges kérdés az, hogy ki mit gondol a melegekről vagy a zsidókról. Ez csak mint valami távoli, teljesen más világban jellemző  jelenség merül fel beszédtémaként. Ez a magyar vidék realitása ma. 

De az én életem úgy alakult, hogy a faluból a városba, majd a nagyvárosba kerültem, ahol találkoztam hús vér, melegekkel, akik a melegségüket büszkén vállalták. Ahol egy büszke zsidó volt a kedvenc tanárom az egyetemen, aki az órájára csak provokatív céllal beülő megszédült fiatal srácok kérdéseire is kimérten, higgadtan és egyenesen válaszolt. És ahol igenis fontos kérdéssé vált mindez. És ha ma megyek vissza a falumba, ma már nem tűrném el szó nélkül azt, amit 8-10 évvel ezelőtt még eltűrtem. Mert megbizonyosodtam arról, amit addig is tudtam és gondoltam, csak nem tapasztaltam, hogy senkinek nincsen se szarva, se patája. Érzései és gyarlóságai vannak mindenkinek, mindegy hogy faluba vagy városba, melegnek vagy heterónak születik-e meg. Nem mondom utólag sem, hogy feltétlenül könnyű volt a találkozás. Mert bár soha nem voltak előítéleteim, mégis furcsa, amikor először találkozol egy olyan emberre, akiről addig csak hallottál. 

Ez után értettem meg igazán a Pride értelmét. Miután lettek meleg ismerőseim. Az én gyarlóságom az volt, hogy előtte engedtem a társadalmi szokások nyomásának. Magamra vettem egy rossz és káros nemtörődöm mentalitást és hiába mondjuk erre azt, hogy ezt a mentalitást a mai napig az ország többsége magáénak tudja minimum. Ettől még egy kisfaluban élő meleg lánynak vagy fiúnak borzalmas lehet az élete nap mint nap. Ezért is fontos, hogy legyenek olyan alkalmak, amikor komoly beszédtémává emelkedik az, amit a Pride képvisel. És váljon beszédtémává a főváros után majd az egyre kisebb településeken is, ahogyan azzá vált idén Erdélyben is.   Én elsősorban ezért leszek ott a Pride-on, mert Pride-ot a magyar vidéknek is!

A Prideon azok vesznek részt, akik hisznek abban, hogy egy napon majd nem lesz szükség erre. A Pride az elfogadásról szól, arról, hogy ne legyen ez többé szempont, amikor megítélsz egy embert. De nem várható el, hogy mindenki magától jusson el a felismerésig. Ehhez idő, türelem és mindenek előtt párbeszéd kell a témáról, mert egy berögzül mentalitással állunk szemben és egyenlőre még neki fúj a szél, de nyaranta, egy rövid pillanatra megfordul a széljárás.

A Pride egy pillanatfelvétel ugyanis abból a Magyarországból, amilyet majd mi szeretnénk egyszer látni magunk körül. Egy szolidáris, elfogadó, toleráns Magyarországból. Ahol békében sétálnak egymás mellett meleg és heteró párok. Ehhez azonban még sok víznek kell lefolynia a Dunán, sok és nehéz vitát kell megvívni. A Pride egy alkalom is minden évben, hogy – ha ideig-óráig is – „napirendre” kerüljön ez a téma. Különösen fontos ez most 2017-ben, mert az utóbbi időben több ellenzéki politikus és aktivista szexuális orientáltsága vált a kormány céltáblájává. Úgy látszik, hogy ők is értik a mélyen megbúvó mentalitás működését, de ők nem a változtatását, hanem a konzerválását és kihasználását tűzték ki célul. Nekem többek között ezért is fontos a Prideon való részvétel.

Mi hiszünk egy elfogadó és toleráns Magyarországban!

Ha te is, akkor ott a helyed!                         

A Fidelitast súlyos felelősség terheli a magyar fiatalok kilátástalan helyzetéért, mert a rendszert építő, kormányon lévő párt ifjúsági szervezeteként az övé a legnagyobb lehetőség, hatalom és felelősség is a generációnk sorsának alakulásával kapcsolatban.

A magyar valóságban élve mindenki láthatja, hogy a mai Magyarország sajnos egy olyan hely, ahol vegetálni lehet, de előrejutni nehéz. Éppen ezért hagyja el fájóan sok fiatal és egyre több idősebb is az országot jobb élet reményében.

Böröcz László téved, amikor azt mondja, hogy a szüleink egy olyan országért küzdöttek, ahonnan szabadon nyugatra lehet menekülni. Mert az anyáink és apáink valójában azért küzdöttek, hogy egy olyan életet élhessenek keleten is, ami eddig csak nyugaton adatott meg. De igaz, legszívesebben ők is tömegesen átlépték volna a határt, hogy ha itthon nem, de legalább idegen földön megtalálhassák az anyagi boldogulás megfelelő fokát, hogy elmenekülhessenek a kábítóan elnyomó diktatúra igája alól. De az ő generációjuk útjában még ott állt a vasfüggöny.

Ma a legfőbb különbség az, hogy a mi generációnk útjában már nem áll akadály. Már megtehetjük azt, amiről a szüleink csak keserédesen álmodtak. Mert nem kalandvágyból indulunk el. Az eszünket követve szállunk fel a repülőre vagy a vonatra, miközben a szívünk itthon marad. Mert itthon egy vasfüggöny nélküli vidám barakk illúziója épül újra, amelynek Horthy Miklós a barakk parancsnoka.

A Fidelitas felelőssége pedig súlyos ebben a kérdésben. A rendszert építő, kormányon lévő párt ifjúsági szervezeteként az övé a legnagyobb lehetőség, hatalom és felelősség is a generációnk sorsának alakulásával kapcsolatban. Mi azt gondoljuk, hogy a Fidelitas nem él a lehetőséggel, a meglévő hatalmát pedig felelőtlenül használja, amikor a tevékenysége az anyapártja propagandájának támogatásában merül ki. Mi azt gondoljuk, hogy rengeteg valóban fontos és értelmes kérdés vár figyelemre, erőfeszítésre és megoldásra. Ha valamiről, hát ezekről a kérdésekről érdemes lenne plakátkampányt indítani. Mert romokban az egészségügy, az oktatás az előző század körülményeire sem készít fel elégségesen, a fiatalok pedig tömegesen hagyják el, vagy éppen készülnek elhagyni az országot.

Ez a mi véleményünk az ország és a generációnk helyzetéről és a Fidelitas ebben betöltött szerepéről és felelősségéről. De mi hiszünk abban, hogy mindig érdemes meghallgatni más véleményeket is. Mindig érdemes a különböző álláspontokat ütköztetni, mert a vitának helye volt és helye van, függetlenül attól, hogy kik ülnek a bársonyszékekben és kik koptatják az ellenzéki padsorokat.

Most itt a lehetőség a Fidelitas és Böröcz László előtt, hogy annyi elszalasztott lehetőség után végre nyílt vitában is megvédje a saját és szervezete igazát a fiatal nemzedék sorsával kapcsolatban. Mutassák meg, hogyha az anyapártjuk már régen nem is, de ők még valóban fiatal demokraták, akik tudnak és mernek is vitázni.

Reméljük, a Fidelitas végre megtöri a túlságosan is hosszúra nyúlt hagyományát, és hajlandó lesz vitázni arról, hogy milyen is valójában a fiatalok helyzete a mai Magyarországon és mi ebben a fiatal politikusok szerepe.  

Mi, az Y-GEN-ben készen állunk erre, bárhol, bármikor!


Derda Ádám

Y-GEN - Elnök

Rendeznünk kell a magunkhoz és a szomszédainkhoz való viszonyulásunkat is ahhoz, hogy egy fejlődő és egészséges nemzet válhasson a magyarságból ismét.

Nem csak az országhatárok és a határon túli magyarok emlékeztetnek minket a 97 évvel ezelőtti békeszerződésre. A mentalitásunkban, a mindennapi mondatainkban ma is él Trianon. Mi tartjuk életben. Azok, akik aktuális ellenségképekben látják a nemzet megrontóját. Akik elhiszik és hangoztatják, hogy nekünk mindig széllel szemben kell futnunk. Hogy mindig követ tesznek a cipőnkbe. Az évtizedek pörgésével pedig csak az elkövetők személye változik.

De a valódi felelősség, mint a legtöbb esetben, most sem a népé és nem is kell, hogy az övé legyen. A felelősség a politikusé, a hatalomban lévő politikusé. Azé, aki pontosan tudja, hogy a nemzetbódítás csábító fecskendője csak időleges örömet hozhat. És bár neki örömet okoz, de a környezetének, a társadalomnak, a családjának hosszú távon károkat, felbecsülhetetlen károkat okoz. Mégis van az a politikus, aki minden nap szemez a fecskendővel. Aki nem csak szemez vele, hanem magába és egész népébe is döfi azt. Ahogyan teszi ezt ma Lázár János, amikor azt mondja, hogy: "a magyar nemzet Trianonnak áldozata, nem pedig előidézője, és nem az elkövetője". Az ilyen mondatok azok, amelyek újra és újra felvágják a fájó és gennyes sebet. Ezek azok a mondatok, amelyeknek a célja csak és kizárólag a választók simogatása és édesgetése a választás előtt. 

     

Csak a nevek változtak az utóbbi évszázadban, a mechanizmus ugyanaz. De amíg a 30-as évek zavaros időszakában még közeli volt a trauma élménye. Feltételezhető sokukról, hogy nem számításból, hanem a trauma feldolgozhatatlanságából fakadóan viselkedtek úgy, ahogy tették. Ettől még a felelősség az övék azokért a tragédiákért, amik a korszakban történtek. Mert a politikust az eredmény és nem a szándék alapján ítéljük meg elsősorban, de azért másodsorban nem árt a szándékot is feltérképezni.

Ha folytatódik az, amit a jelenleg vezető pozícióban lévő politikai garnitúra csinál, akkor az eredmény sajnos már most borítékolható. Az indíték viszont egészen máshol gyökeredzik, mint az előző évszázad második negyedében. A jelenlegi vezető politikusok célja a hatalomban maradás, a gátlástalan kihasználás, bármi áron. Nem számít, hogy hányszor kell még a nemzet ütőerében döfniük a tűt. Csak és kizárólag a saját önös, szemellenzős érdekük számít.

De nem kell, hogy így legyen. Nem hagyhatjuk, hogy így legyen. De ehhez a mostani nemzet felfogáson, a mostani nemzetképen alapvetően változtatnunk kell. Nem kereshetjük mindig a nem létező összeesküvő hadosztályokat az ágy alatt. Magyaroknak magunkért érdemes lennünk, nem valaki, vagy valakik ellen. Rendeznünk kell a magunkhoz és a szomszédainkhoz való viszonyulásunkat is ahhoz, hogy egy fejlődő és egészséges nemzet válhasson a magyarságból ismét.

El kell fogadnunk, hogy a nagyhatalmi lét számunkra lázálom volt már Trianon előtt is, most pedig csak merő önáltatás, a drog része, amivel mérgezni próbál minket a magát hatalmasnak láttatni akaró kitaszított. A magyarság egy közepes méretű nemzet, amely sok más közepes nemzettel van körülvéve. Viszont nem is olyan messze tőlünk egy kolosszus lapul, aki évszázadok óta az ellentéteket, a széthúzást kémleli, hogy újra és újra közénk furakodhasson és kihasználhassa a sokszor kicsinyes és szűk látókörű ellentéteinket. Egyszerre versenyt és együttműködést is kívánó szituáció ez, a közép-kelet-európai régió országaitól és nemzeteitől. Olyan szituáció, amelyben nem teljesítettünk túl jól és hatékonyan, az érdekeinket jól felismerve az utóbbi 150 évben. Az együttműködésé kell hogy legyen a főszerep a térség testvér nemzetei között, mert különben újra a kolosszusok játékszereivé fogunk válni ugyanúgy, ahogyan túl sokszor váltunk már azokká az utóbbi évszázadokban. Be kell fejeznünk végre a testvér viszálykodást a saját érdekünkben.   

A Trianon drogot, az ellenségkép kereső, önfelmentő nemzetképet pedig meg kell haladnunk, mert túl régóta mérgezi már a nemzettudatot ahhoz, hogy tovább hajtsunk előre ebbe a zsákutcába. Trianonról beszélni kell, de teljes komplexitásában érdemes csak beszélni róla, különben többet árt, mint amennyit használni képes.

2017 május 9-én tartományi választásokat tartottak Brit-Kolumbia provinciában, Kanadában. Helyben élő tagunk beszámolója.

Kanadában abszolút többségi választási rendszer működik, vagyis az állampolgárok (a brit hagyományokat követve) csak választókörzeti képviselőkre szavaztak, pártlisták nincsenek. A jelenlegi választásnak két fő esélyese és egy további fontos indulója volt:

1. A jelenleg kormányzó, hivatalosan jobb-liberális BC Liberals. Ők szövetségesei az országos szintű, Justin Trudeau nevével fémjelzett liberális pártnak, de nem azonosak vele. Hivatalosan 1987-ben váltak szét. A vezetőjük a jelenlegi tartományi miniszterelnök Christie Clark.

2. A fő kihívó, az ellenzék vezető ereje, a szociáldemokrata New Democratic Party. Ők a szövetségi szintű párt helyi szervezete. Itteni vezetőjük John Horgan.

3. 2013-ban óriási meglepetés volt, amikor a zöld párt is képviselőt (a párt elnöke, a klímakutató Andrew Weaver) tudott küldeni a tartományi parlamentbe, a párt pedig 8%-ot ért el. A választások előtti felmérések alapján ehhez hasonló eredményre számíthatott a zöld párt.

Rajtuk kívül még számos kisebb és kevésbé esélyes párt is indult, mint például az országos Conservative Party helyi egysége (a helyi tory-k), vagy a kommunisták. Tartományi szinten nem feltétlenül ugyanazok a pártok versenyeznek, mint országos szinten, illetve nem ritka, hogy egy-egy országos pártnak sokszor nincs is helyi erős szervezete, csak egy szövetséges helyi testvérpártja. További érdekesség, hogy városi, önkormányzati szinten általában megint csak más pártok versenyeznek vagy számítanak erősnek.

Mivel Kanadának jóval kevesebb tagállama van, mint az USA-nak, így egy-egy helyi választás szinte mindig országos érdeklődésre is számot tart. A választókörzeteket az USA-hoz hasonlóan időről-időre itt is átrajzolják, de fontos különbség, hogy itt független szervezetek, szakértők, tudósok felelnek ezért, elkerülendő a gerrymanderinget. A közvélemény kutatások szerint sokáig közel azonos szinten álltak a liberálisok az NDP-vel, egy hajszállal az utóbbiak vezettek. Rajtuk kívül még a zöldeket mérték viszonylag magasan, 8-10%-os szinten. A fő céljuk volt, hogy legalább az egy képviselői helyüket megtartsák.

A fő kampánytémák a következőek voltak:

1. Elszálló lakásárak: Az utóbbi években még az egyébként is gyorsan növő Kanadai lakásárakhoz képest is kilőttek Brit-Kolumbia nagyvárosainak lakásárai. Vancouverben egy év alatt 40%-al emelkedtek az ingatlan árak. A választók ezért főként a külföldi ingatlanbefektetőket és az őket idecsábító kormányzatot teszik felelőssé

2. Gazdaság: Az általános mutatók nagyon kedvezőek. A tartomány Kanada egyik leggyorsabban fejlődő része, a munkanélküliség ráta rekord alacsony 9.7%. Ennek megfelelően a liberálisok főleg ezekre az eredményekre próbálták helyezni a kampányuk súlypontjait. Ugyanakkor a kép vegyes, mivel a növekedés főként a sűrűn lakott, nagyvárosok által tarkított délnyugati részen jelenik meg, az ettől távolabbi, vidékies részeken stagnálás, sőt több helyen visszaesés a jellemző.

3. Oktatás, óvodák, bölcsődék: A kanadai legfelsőbb bíróság 1500 új tanár felvételére kötelezte a tartományi kormányt, de ezt a liberálisok jelentősebb forrásemelés nélkül próbálják véghezvinni. Óriási probléma, hogy nincsenek állami bölcsődék, óvodák, a magánintézmények pedig nagyon drágák, ezért a gyermekükkel otthonlévő anyukák miatt jelentős munkaerő esik ki. Az NDP 10 dollárban korlátozná a bölcsődék napidíját, bár ehhez határidőt nem deklaráltak (Quebec tartományban ehhez hasonló rendszer már működik).

4. Kampányfinanszírozás: Brit Kolumbiában nincs felső határa az egy párt számára adható kampánytámogatásoknak, de csakis átlátható módon lehet forrásokat bevonni és elkölteni. 2016-ban a liberálisok 13 millió, míg az NDP 6 millió dollárt kalapozott össze magánszemélyektől, cégektől, szakszervezetektől. Az NDP rendszeresen kritizálta a liberálisokat az úgynevezett “cash-for-access” rendezvényekért, amikor jelentős pénz megfizetése révén különböző programokon, pl. vacsorákon lehet részt venni tartományi döntéshozókkal, miniszterekkel. Emellett a zöldekhez hasonlóan a céges és szakszervezeti adományokat is megtiltanák.

5. Olajvezetékek, környezetvédelem: A szövetségi és a tartományi liberális kormány is támogatta az albertai olajmezőket a vancouveri régióval összekötő vezetékhálózat bővítését. A liberálisok szerint ez gazdasági fejlődést jelent a tartománynak, az NDP viszont a környezeti kockázatok miatt ellenzi a projektet. Ők viszont a liberálisokkal szemben nem emelnék meg a széndioxid különadót.

A konkrét kampány viszonylag rövid volt, mindössze egy hónap. A pártok szintjén ezalatt 4.4 millió dollárt lehetett elkölteni, képviselőnként pedig legfeljebb 70000-et.

A fő kampánytechnikák a következők voltak. Út menti óriásplakátok egyáltalán nincsenek Brit-Kolumbiában. A buszmegállókban vannak reklámok, ott mindkét nagy párt hirdetéseivel lehetett találkozni, de a zöldekével nem igazán. Rengeteg helyen voltak viszont a kertekbe kitehető kis minitáblák, amik az amerikai kampányokból sokak számára ismerősek lehetnek. Minden párt egységes kinézetű táblákat, hirdetéseket gyártott, csak a nevek voltak mindig különbözőek. A BC Liberals tábláinak a színe a kék-piros, az NDP-é a narancssárga, a zöldeké értelemszerűen a zöld.

A kampány kiemelt eseményei voltak a helyi és a televíziós viták. A televíziós vitákra csak a három legnagyobb párt, azaz a liberálisok, az NDP és a zöldek vezetőjét hívták meg. Az NDP elnöke sokszor személyeskedő módon is támadta a liberálisokat vezető Christie Clarkot, a zöldek inkább a nyugodt harmadik erő szerepében tetszelegtek.

Helyi vitákat minden választókörzetben rendeztek az ott induló összes képviselő részvételével. Egy-egy körzetben több vita is zajlott, a képviselők együtt kvázi végigturnézták a helyi közösségi házakat. Ilyenkor elsősorban előre megírt kérdésekre válaszoltak adott időkeretben, de a közönségnek is volt lehetősége kérdezni minden alkalommal.

A pártok a szokásos hagyományos technikákat is alkalmazták, mint szórólapozás, kopogtatás, telefonos mozgósítás, stb. Ezen felül a a Facebookon is nagyon sokat reklámozták magukat és a helyi képviselőjelöltjeiket.

A szavazás hivatalos napja május 9 volt, viszont előtte már jó pár kijelölt napon lehetett előszavazni meghatározott helyeken. A szavazatokat, ha azt valaki előre igényelte, levélben is le lehetett adni. Bár az első eredmények hamar befutottak, a végső összesítésre  még majdnem két hetet kellett várni, mert a távolról szavazók eredményeinek összeszámlálásával csak ekkora végzett a választások lebonyolításáért felelős Elections BC szervezet.

A végeredmény elképesztően szorosan alakult. A zöldek a történelmi rekordot állítottak fel a 17%-os eredményükkel és 3 körzetet is megnyertek. Az NDP 40.28%-al 41 helyet nyert és ezzel második lett. A BC Liberals 40.36%-al és 43 képviselői hellyel megnyerte a választásokat, de csak relatív többséget szerzett a tartományi parlamentben, ugyanis a 87 képviselői helyből 44-re van szükség a stabil kormány megalakításához. Így végül a zöldekből lett a királycsináló. A támogatásukra mind a liberálisoknak, mind az NDP-nek szüksége volt egy esetleges kormányalakításhoz, a zöldek pedig mindkét nagy pártot hatalomba segíthették.

A választás után  a liberálisok és az szociáldemokrata NDP is tárgyalásokat kezdett a zöld párttal. Kisebbségi vagy koalíciós kormánya Brit Kolumbiának az elmúlt 140 évben összesen háromszor volt, az utolsó 60 évvel ezelőtt. Már a választások előtti felmérések is megmutatták, hogy a zöld párti szavazók másodlagos pártpreferencia szempontjából sokkal inkább az NDP felé húznak, és a két párt programja is több közös elemet tartalmazott. Végül hosszas tárgyalások után megszületett a megállapodás az NDP és a zöld párt között: a provinciában kisebbségi szociáldemokrata kormány alakul a zöld párt külső támogatásával.

Tanulságos élmény volt számomra megfigyelni ezt a választási kampányt. Egyértelművé váltak ugyanis olyan igazságok, amiket sokszor hangoztatnak otthon, de most élőben is láthattam, hogy milyen fontosak is valójában. Hogy fontos a sok, és helyi szinten is folytatott vita, az átláthatóság, a párbeszéd és a kompromisszum készség. Ezeknek egy Magyarországon még egyenlőre sajnos ismeretlen szintjének lehettem tanúja ebben a hónapban. Egy biztos, van még mit tanulnunk a demokratikus politikai kultúráról.

Gyenge Ádám

-------------------------------
Ha szeretnéd lájkolni az Együtt új Kanadai oldalát, akkor klikk ide.

Az mára már teljesen megszokottá vált az ország számára, hogy az MSZP és a Fidesz pénzügyi érdekei egybe fonódnak, hiszen a két párt előszeretettel mutyizik el ügyeket, és amiből nem tudnak mutyit csinálni, azt tönkre teszik és megtorpedózzák. Ez az a mentalitás, ami mérgezi a közéletünket évtizedek óta. Ez az a mentalitás, ami miatt sokszorosába került és kerül minden kilométer autópálya megépítése és e-miatt szűnnek meg kulturális értékek is. Emiatt nem nyílhatott meg például egy közösségi kert Zuglóban, mert az adott körzet MSZP-s képviselője szerint az ilyen kertek veszélyesek, és amúgy is, aki kerti munkát akar végezni, az söpörjön az utcán. Ebből is látszik, hogy az MSZP tele van olyan politikusokkal, akik csak beszélnek a változásról, de a gyakorlatban bele vannak kényelmesedve az álellenzéki pozícióba. Van jó fizetés, nem is kell nagyon keményen dolgozni, és a 30% is jár nekik az üzletekből. Persze, hogy nem akarnak a helyzeten változtatni, és inkább összedolgoznak a Fidesszel. Sőt, például Zuglóban az elvileg a kerületet vezető MSZP is boldogan szavaz együtt a Fidesszel.

Most ennek az együttműködésnek az áldozata lehet a Budapest Park, hiszen Pál Tibor, ferencvárosi MSZP-s önkormányzati képviselő parkolót akar kialakítani a szórakozóhely területén, és ezt a kerületi Fidesz örömmel támogatja, ezzel is újabb szöget ütve a kultúra koporsójába.  A kezdeményezés vállalhatatlanságát jól példázza, hogy Pált saját párttársai is kritizálták a lépéséért. Azonban ez felveti a kérdést, hogy mennyire tudja az MSZP saját embereit megszűrni, hiszen valahogy képviselő lett Pál Tiborból. Hogyan akarnak tenni a rendszerváltásért, és aztán egy működő országért, ha az általuk ilyen pozíciókba jelölt politikusok ennyire alkalmatlanok. A szórakozni vágyók közössége (főképp fiatalok) pedig annyit lát ebből, hogy a két nagy párt ismét tönkretesz valami fontosat, elveszi a szórakozási lehetőségeket, és csak még jobban elfordítja a fiatalokat a politikától, miközben az MSZP által bedobott 13. havi nyugdíjat a fiataloknak kellene majd kitermelnie. Pedig a politika, ha felelősséggel alakítják, nem arról szól, hogy önös érdekből rombolni kell, hanem arról, hogy az emberek, fiatalok és idősek érdekei érvényesüljenek. Miután a Budapest Park környékén kevés lakás van — hiszen közvetlen szomszédjai egy hipermarket és egy barkácsáruház — így még az sem merülhet fel, hogy az esetleges hangos zene miatt a lakók nem tudnak pihenni. Ráadásul a közelben vannak parkolók, és rengeteg üres terület van, ahol lehet kialakítani további férőhelyeket. 

Itt arról van szó, hogy a Fidesz és az MSZP ismét nem törődik a fiatalok és a társadalom érdekeivel, hanem csak azzal, hogy romboljanak. Hogy valakinek a baráti köre megépíthesse a parkolót. Bácskai János polgármester (Fidesz) és Pál Tibor képviselő (MSZP) a Simicska-Puch tengelyt köti újra helyben, de ahogy a két pénztárnok szövetsége sem szolgálta a társadalom érdekét, ugyanúgy a mostani koalícióval is csak a két párt bankszámlája járhat jól.

Fontos, hogy a fiatalok tudják, nem minden párt, és nem minden politikus ilyen. Az Y-GEN például aktív és kezdeményező partnere az Együttnek, és így a fiatalok igényeit tudjuk képviselni az Együttben. Számos tagunk magasabb vagy alacsonyabb szintű vezetői szerepet tölt be a párton belül, így mi tényleg tudunk tenni a fiatalokért. Most is ezt fogjuk tenni és készen állunk minden demokratikus eszközt megragadni ahhoz, hogy megvédjük a Parkot. Cselekvő ellenzékként mást nem is tehetünk. Hiába tagadja majd most le mindenki, hogy valaha is gondoltak rá, valójában csak jegelik az ötletet későbbre, amikor csendben megszavazhatják. Miközben az MSZP hangosan tiltakozik a CEU bezáratása ellen, valójában Pál Tibor hasonló hamis érvekkel akarja bezáratni Budapest egyik legnépszerűbb szórakozóhelyét. 

Mi azonban nem hagyjuk, hogy Zöld Pardont csináljanak a Budapest Parkból!

Derda Ádám - Elnök

Y-GEN                                                                        

dr. Kratochwill György - Alelnök

Y-GEN                                                                                             

Minél kiszámíthatóbbá, egyszerűbbé és átláthatóbbá kellene tenni a vállalkozások, a vállalkozók életét, hogy egyrészt minél többen döntsenek az ötletük megvalósítsa mellett, másrészt pedig akik belevágnak az ötletük kidolgozásába, azok valóban az ötlettel foglakozhassanak.

Tavaly az Nemzetgazdasági Minisztérium és az Országos Foglakoztatási Közhasznú Nonprofit Kft közös programmal próbálta meg növelni az fiatalok kedvét, hogy Magyarországon indítsanak vállalkozásokat. A 444.hu-n tegnap megjelent cikk szerint a Vállalkozz Itthon Fiatal program nem arra biztatja a fiatalokat, hogy itthon próbálkozzanak vállalkozásokat beindítani, hanem pont az ellenkezőjét és ezzel két nagy probléma van. 

Valószínűleg mindenki találkozott már azzal, hogy az állami szervek képtelenek hatékonyan dolgozni. Főleg akkor, amikor több különálló szervezetnek kellene együttműködni. A hivatalokban az aktatologatás folyik, kerületi és fővárosi önkormányzat egymásra mutogat akkor, ha el kell takarítani a havat és a bürokrácia csökkentés azt jelenti, hogy egyetlen ablaknál lehet elintézni a változatlanul nagyszámú hivatali ügyet.  Az emberek nagy része nem bízik az államigazgatásban, ami a vállalkozókra is igaz. A vállalkozók jelenleg belefulladnak az adminisztrációs terhekbe, ami miatt kevesebb idejük jut az üzlettel foglalkozni. Az ügyintézések hosszadalmasak és feleslegesen sok igazolás és irat beszerzése kell, hogy megelőzze, még a legegyszerűbb ügyeket is. Eközben például Észtországban lassan már mindent el lehet intézni interneten, ami vonzóvá teszi a vállalkozások számára. A Vállalkozz Itthon Fiatal program körüli problémák csak azt erősítik a fiatalokban, hogy értelmetlen és felesleges itthon vállalkozni, mert az állami szervek alkalmatlansága miatt komoly károkat is elszenvedhetnek, de semmi esetre nem növeli a vállalkozási kedvet.

A másik nagy probléma a program sikertelenségével, hogy sokat árt a magyar start-up világnak. A hazai start-up szféra jelenleg nem tekinthető sikerágazatnak. Ugyan vannak sikeres vállalkozások, de Magyarország nem start-up nemzet, nem emelkedünk ki az országok sorából, és minél több intézkedés kellene, ami elősegítené a start-upok létrejöttét és hosszútávú működését. A Vállalkozz Itthon Fiatal ilyennek tekintendő, de a hibák csak hátráltatják azoknak az ötleteknek megvalósítását, ahol már maga az ötlet sikeressége is bizonytalan, és ezt nem kellene fokozni felesleges akadályokkal. Minél kiszámíthatóbbá, egyszerűbbé és átláthatóbbá kellene tenni a vállalkozások, a vállalkozók életét, hogy egyrészt minél többen döntsenek az ötletük megvalósítsa mellett, másrészt pedig akik belevágnak az ötletük kidolgozásába, azok valóban az ötlettel foglakozhassanak. Bátorítani kell a fiatal vállalkozókat, nem eltántorítani, és minél kevesebb lehetőség van, amelyek kifejezetten a fiatalok vállalkozásainak beindítását célozzák, annál nagyobb veszély egy-egy ilyen lehetőség bedőlése. A fiatalok pedig nyelvtudás és jó ötletek birtokában mennek külföldre vállalkozni, ahol megbecsülik őket.  Pedig az országból lehetne sok és sikeres cég bölcsője, de ehhez szemléletváltásra van szükség. Ezt viszont a Fidesz nem fogja elhozni.

A szerző dr. Kratochwill György, az Y-Gen alelnöke, az Együtt Budapest 8. választókerületének országgyűlési képviselőjelöltje.

Ők azok, akiknek a gerince és az erkölcse már rég elveszett. Akik rég nem politikusok már, nem is voltak azok, csak erkölcsi hullák. Nem mások ők, mint egy letűnt rossz emlékű korszak felköhögött emlékei.

A nagy hatalom és a nagy befolyás nagyobb felelősséggel is jár. Szól a sokat citált mondás. Mi történik azonban akkor, ha egy rossz mechanizmusokra építő, kontraszelektált rendszerben kap valaki hatalmat. Ha valaki csak a pénz, csak a pozíció és csak az egyéni boldogulás megszerzése miatt kezd bele valamibe. Boldogulni akarsz? Legyél fideszes! Ez az üzenet hangzik fel a rendszerbe belesimulni hajlandó felnőtt, 35 év feletti magyar emberek fejében. Boldogulni akarsz? Legyél fidelitasos! Hangzik a kormány általa sugallt üzenet a 35 év alattiak fejében, akik fidelitasosok és akik semmi mást nem akarnak, csak jól élni, sok pénzt keresni, drága öltönyökben járni, de egy valamit biztosan nem akarnak. Politizálni és szerepelni! Mert a politizálás szerepléssel jár, a felelősség mellett. Ezek a fiúk és lányok egy letűnt kor taszító kísértetei. Ők azt a fél évszázaddal ezelőtti mentalitást képviselik, hogy a rendszerek úgysem megváltoztathatóak, tehát akkor nincs más lehetőség, mint belesimulni, a részévé válni, ellavírozni benne.

A régi, 1990 előtti rendszer arra tanított, hogy miközben az ország sorsának fő irányára, belső struktúrájára úgysem tudunk befolyással lenni, aközben ha megfelelő helyeken, megfelelő emberek támogatását szerezzük meg, akkor ránk nem lesznek érvényesek a visszahúzó általános szabályok és a felső tíz, vagy százezer közé léphetünk. Az előrejutás alapja nem az egyenlő feltételek között megmutatkozó tehetség, hanem a kontraszelekciót kihasználó belesimulás, betagozódás volt. Ez a rendszer tehetségeket nyomott el és tett tönkre, vagy lökött külföldre, hogy máshol kamatoztassa azt a tehetséget, amit nem engedtek kibontakoztatni itthon azok, aki tehetséggel ugyan nem, de hajlékonysággal meglettek áldva. Ez nem egy élő, pezsgő, kreatív társadalmat, hanem egy halott társadalmat épít és tart fent. Ezt a mentalitást lovagolja meg, ezt a rendszert építi újra a Fidesz és így válik érthetővé, hogy miért burjánzanak az inkompetens, szerepelni nem akaró és a felülről jövő utasítást csak végrehajtó Fidelitasosok a kormánypárt ifjúsági szervezetében. A Fidelitas maga a Kádár kori kontraszelekció visszaköszönése.  

Nem mások ők, mint egy letűnt rossz emlékű korszak felköhögött emlékei. Ők azt az elfogadhatatlan alkut kötik meg újra, amit azok kötöttek meg, akik beléptek annak idején az MSZMP-be. Vagy inkább egy annál sokkal rosszabbat, mert az apáikhoz képest őket senki sem kényszerítették rá, hogy ezt tegyék. Ők saját elhatározásból, a Hugo Boss öltönyért és a BMW kulcsért dobták el az erkölcseiket. Ők azok, akik saját magukat választották a közösségük ellen. Ők azok, aki vállalhatatlan plakátokra kérnek és kapnak százmilliókat, de a társadalmat és a generációjukat gyötrő problémák kezelésére nem is kérnek és nem is kapnak semmit, mert ezek a problémák nem is érdeklik őket. Ők azok, akiknek a gerince és az erkölcse már rég elveszett. Akik rég nem politikusok már, nem is voltak azok, csak erkölcsi hullák.

Mert a Fidelitas már rég halott.

Van benne valami gyomorforgatóan abszurd, hogy pártmunkás bíró és pártmunkás ügyészség ítél közmunkára egy olyan embert, aki évek óta tényleg a közjóért küzd, a közérdek a mindene. Akik kifejezték a véleményüket, azokért most egyesével megy a hatalom és annak gyáva csatlósai. Most kell hangosan kimondani, hogy ez már túl sok!

Adva van egy törvény, ami elvileg a felsőoktatási intézményeket szabályozná, gyakorlatilag egyénre szabottan támadja a CEU-t. Olyan követelményeket hoz, amelyeket biztosan nem fog tudni betartani az egyetem. Csak azért, hogy törvénytelenül működjön. Közben persze az egész Habonymédia hazugsága ömlik ránk, már számolni is nehéz. Beállt a sorba mindenki, bár nem mindig tudják eldönteni, hogy akkor most a CEU-t kell-e támadni, vagy csak objektív szabályokra kell hivatkozni. Akinek ahhoz már nem volt pofája, hogy azt hazudja, hogy ennek bármi értelme van, az lement házmesterbe. De több volt itt, mint a CEU. Tudja ezt az a sok tízezer ember, aki utcára ment a napokban.

Ha a te iskoládat, múzeumodat vagy a kanapédat kiszemelné Orbán Viktor, akkor holnap rólad írna az Origó, holnapután benyújtanák a törvényt, böfögne még egyet Kósa, aztán mire körbenézel, már nincs meg az iskolád, a múzeumod vagy a kanapéd a nappaliban.

Azzal, hogy aztán káderjános aláírta ezt a törvényt, amelyről süvít, hogy alkotmányellenes,  JANI végképp elvesztette elnökjellegét. Ez aztán kirívóan közösségellenes magatartás, amely alkalmas volt rá, hogy a Sándor-palotánál megjelenjenek ezrek.  Az állampolgárok körében a Fidesz aljas húzása keltett megbotránkozást és riadalmat, nem a tüntetők látványa.

Gulyás Márton, akit valószínűleg egy hőzöngő bolondnak könyvelt el a nemzeti színbe csomagolt propaganda, egy bátor ember. És nem mellesleg rendkívül komoly és jó videókat készít a Slejmshow csatornán. Kifejezte a véleményét. Azzal, hogy valaki lemosható festéket önt egy falra, attól még nem lesz olyan gonosz, mint Vader nagyúr. Ez a vélemény valakinek tetszik, valakinek nem. De egy olyan országban, ahol a törvények uralkodnak, ott a független és objektív szabályok döntik el, hogy a „valakinek nem tetszikből” bűnöző lesz-e. Magyarország 2017 tavaszán már nem ilyen ország.

Itt egy pitiáner politikai véleménynyilvánításért rátörnek a tüntetőkre a lakásán, fogva tartják napokig és RABLÁNCON viszik a tárgyalásra. RABLÁNCON. Azt, aki festéket dobált, majd bocsánatot kért attól, akire ráömlött. A tárgyalás jelenetei annyira abszurdok voltak, hogy azok már a Tanú című filmbe sem fértek volna bele, túl hihetetlen lenne. A védők nem idézhetnek be tanúkat, de a vád tanúi is cáfolják a hazugságokat. Senki nem látott harmadik embert, nem volt ott garázdaság, nem volt bántalmazás. De persze valószínűleg a beidézett rendőröknek már nem is lesz meg az állása holnap, hiszen nekik azt kellett volna mondaniuk, hogy a két tüntető a patás ördög és a nemzet ellensége és valójában legalább hárman voltak.

Mert itt tartunk ma. Az ügyészség kiszolgálja a Fideszt. Futni hagyják az igazi bűnözőket (Marcinak erről is volt egy zseniális videója: katt ide!), a bíró pedig bólogat. Na, most már tényleg betelt a pohár. Tüntetni kell, festéket, tojást dobálni, de erőszaktól tartózkodni. A falig el kell menni, mert ők már túlmentek a falon is. A törvényeket már azok ellen hozzák, akiket nem szeretnek, a bíróságot már az ellen használják, akit nem szeretnek. Nekik már tényleg semmi sem fontos a saját hatalmukon kívül. És tévedés ne essen, nem arról van szó, hogy szeretjük-e Gulyás Mártont vagy Varga Gergelyt. Itt arról van szó, hogyha ha te rosszkor köhögsz, már akkor is érted megy a rendőrség, az ügyészség nyilvánvaló hazugsággal vádol meg, a pártmédia lejárat. A sok pártmunkás pedig elküld téged is közmunkára. Vagy ki tudja, lesz-e börtön egy lájkért.

Csak akkor állíthatjuk meg őket, ha mind fölállunk és bátrak leszünk. Ha már többen leszünk és hangosabbak leszünk, mint a hatalom gyáva szolgái. De ezt senki ne vegye fenyegetésnek. Hiszen Rogánt és társait egy tisztességes tárgyaláson is elítélnék sok év börtönre! Hiszen jön majd még a rendőrautó ezekért. De nekik kijár majd egy valódi ügyvéd és egy valódi bíró. Aztán majd meglátjuk, hogy mi jár annak, aki Moszkvának szolgáltatja ki az országot. De erről nem én vagy bayerzsolti dönt majd, hanem egy valódi bíróság.

Papp Roland

Ezt a határt most átlépte a kormány. Sokkal durvábban, sokkal leplezetlenebbül és sokkal fájóbban, mint eddig talán bármikor. Saját magát skalpolja meg most a hatalom, hogy ne lógjon ki tovább a kopaszok sorából.

Nem az én ügyem, engem ez nem érint. Hangzik most is és hangzott sokszor már az utóbbi években, diákok, tanárok, rendőrök, egészségügyi dolgozók, vagy bármilyen más kör tüntetése, felháborodása kapcsán a legyintő mondat. Hiszen nem vagyok én se diák, se ápoló, se tanár, de még rendőr se. Valóban nem. Ahogyan én sem jártam és nem is járok a CEU-ra. De szeretném, ha a gyerekemnek, ha úgy dönt, meglegyen a lehetősége rá, hogy oda járjon, vagy bárhova máshova járjon, ahova szeretne. Hogy ő válassza meg, hogy milyen világlátású, beállítottságú egyetemi közösségnek a részese szeretne lenni.

Ez az Ő ügye is! Az Övé, aki még meg sem született és a miénk, mindannyiunké. Azoké, akik keseregnek, hogy az Ő ügyük mellett nem áll ki elég széles tömeg. Azoké, akik szomjazzák a szolidaritást. De azoké is, akik nem is tudták eddig, hogy létezik a CEU. Akik azt mondják elsőre, hogy eddig is megvoltam nélküle, ezután is megleszek. Mert ők is ebben a rendszerben élnek, az ő mindennapi életük is azon múlik, hogy vannak-e a rendszernek szabályai és keretei, amiket nem lép át sem Ő, sem a hatalom. Mert ezt a határt most átlépte a kormány. Sokkal durvábban, sokkal leplezetlenebbül és sokkal fájóbban, mint eddig talán bármikor. Saját magát skalpolja meg most a hatalom, hogy ne lógjon ki tovább a kopaszok sorából.

Ami ma a CEU, az holnap az ELTE lesz, vagy a Corvinus, vagy egy vidéki gimnázium, vagy a lakás, amiben éppen laksz, vagy a kínai büfé a sarkon. Nem maradhat senki tovább szó és tett nélkül, mert a rendszer nem fog magától megjavulni. Mert teljesen mást gondol a rendszer jó működéséről a jelenlegi hatalom és azok aki felemelik a szavukat ellene. Mert nem puszta félreértésről van csupán szó, hanem a cél más. Amíg a mi célunk a kiszámítható és folyamatosan előre jutó élet lehetőségét biztosító rendszer létrehozása, addig a kormány célja, hogy minél nagyobb mennyiségű pillanatragasztót juttasson be a hatalom széke és a saját segge közé.

Csak együtt vagyunk elég erősek ahhoz, hogy meghátrálásra kényszerítsük ezt a rezsimet. Mert ők – akárcsak a mindenkori orosz uralkodó elit – csak egy valamiből értenek, az erőből. Hát, ha mindenáron ezt szeretnék, akkor adjuk meg nekik. Had lássák meg, hogy össze tud gyűlni annyi ember egy helyen, akiknek a hangjától megremeg a Várhegy és a Parlament épülete is egyszerre.

De ez csak együtt működik. Ha a rendőr kiáll a diákért, a diák a tanárért, a tanár pedig az ápolóért. Csak együtt van akkora erőnk, amitől megremeg a miniszterelnök térdkalácsa. De ha szétforgácsolódunk, ha engedünk, a Kádár rendszer „csak az egyéni boldogulásom és érdekem számít” és „dögöljön meg a szomszéd lova is” mentalitásának, akkor elsodor az örvény és valahol egészen máshol fog kidobni, mint ahol lenni szeretnénk.
Egymás mellett állva, kéz a kézben sikerülhet csak.