Orbán rendszere ellen a nyilvánosság az egyik legkeményebb fegyver és a világban ezért a nyilvánosságért mindenhol meg kell harcolni.
Papp Roland írása
Tegnap ebéd után elsétáltam a munkahelyemről tüntetni az Európai Bizottság épülete elé. Tüntettünk százan-százötvenen, főleg magyarok (de voltak „külföldiek” is). Olyanok tüntettünk, akik itt élünk Brüsszelben és akiket mélységesen felháborít az, ami a Népszabadsággal történt. Pontosabban szólva nem csak az, ami történt. Mert nem úgy volt ez, mint valami időjárási kellemetlenség, ami felbukkant a semmiből. Szándékosan, tudatosan aljas és felháborító módon bezáratták a legnagyobb példányszámú magyar napilapot. Ellehetetlenítették és megalázták a dolgozóikat! Lehet azt mondani, hogy aki külföldön él, annak mi köze az egészhez? Minek pofázik bele? Maradt volna itthon! De vérlázító dolgok történnek hazámban! Így attól függetlenül, hogy hol adózok, hol várok a buszra reggelente, mindent meg fogok tenni azért, hogy ne maradhasson szavak és következmények nélkül az, amit Orbán Viktor művel Magyarországgal. Tévedés azt hinni, hogy aki külföldön él, az eszköztelen az országa sorsa iránt. Ne tegyük meg a Fidesznek azt a szívességet, hogy szótlanul tűrünk.
1956 évfordulója alkalmából külön érdemes felidézni, hogy milyen volt azoknak a magyaroknak a kapcsolata a hazájukkal, akik a háború vagy a kommunizmus elől menekültek el. Nem túlzás azt állítani, hogy szinte minden magyarnak van olyan rokona, vagy ismerőse, aki a 20. század viszontagságai alatt került „Nyugatra”. Ők a legjobb esetben is csak úgy-ahogy tudták tartani a kapcsolatot az otthoniakkal. Talán mindenki ismer történeteket a távoli nagynéniről, aki már csak törve beszél magyarul, mert senkihez nem is tudott az anyanyelvén szólni évek óta.
Nem mindenki örömében, vagy jószántából, de az utóbbi években is több százezren hagyták el Magyarországot. Részben a technikai fejlődésnek, részben a politikának köszönhető, de a mai kor kivándorlója máshogy éli és élheti meg magyarságát, mint az ’56-os menekültek. Nemcsak arról van szó, hogy 2016-ban sokkal egyszerűbb hazaugrani karácsonyra és sokaknak elképzelhető terv, hogy hamarosan hazaköltözzenek. Mára az emberek napi kapcsolata is más a hazájukkal mint anno. Így a felelősségük is nagyobb lett a hazájuk dolgai iránt. Ha akarunk, napi kapcsolatban lehetünk az ország történéseivel, az emberekkel, a kultúrával és a vérkeringés részesei maradhatunk. Persze megpróbálhatunk ettől elzárkózni is, mert a passzivitás Magyarországon is lehet túlélési stratégiának választani, de szerintünk nem érdemes. Nekem fontos, hogy tartom a kapcsolatot az otthoniakkal, magyar ételeket is főzök (igaz, a túróért és tejfölért a lengyel boltba kell mennem). Amikor berobbant Kis Grofó a magyar köztudatba, én is megismertem munkásságát. Ahogy azt is megtudtam egyből, hogy Rogán a mi pénzünkből rohant helikopterrel Kis Grofóra ropni, a hírt pedig a Népszabadság írta meg először. Az a Népszabadság, amelynek bezárásával a magyar nyilvánosság szűkebb és szegényebb lett. Orbán rendszere ellen a nyilvánosság az egyik legkeményebb fegyver és a világban (különösen Orbán rendszerében) ezért a nyilvánosságért mindenhol meg kell harcolni.
De ezért a nyilvánosságért mindenki tehet valamit. Be kell bizonyítani, hogy nem ők az új többség. Erre sok lehetősége van: annak, aki például hallja-látja valahol Orbánt nyilvánosan beszélni, az mutassa meg, hogy bizony őt nem képviseli. Aki külföldön van, az a saját környezetében is felelős azért, hogy mit gondolnak a hazájáról és a magyar emberekről mások. Ott ő a magyar nép képletes nagykövete, vagy képviselője. Ezt a felelősséget senki nem kérte magának, de ettől még létezik. Nem volt jó érzés többször, többeknek elmagyaráznom, hogy még a magyarok nem túl befogadó része sem gondolja úgy, hogy a menekültekbe bele kell rúgni. (Lehet, hogy tévedtem.) De kötelességünk bizonyítani minden fórumon, hogy a magyarok nem unták meg a demokráciát. És ha sokan, sokszor tüntetünk, külföldön is rájönnek majd, hogy itt nem arról van szó, hogy kicsit drágábbak Magyarországon a közbeszerzések, mint a szomszédos országokban. Magyarországon nagy a baj, és erről tudni kell, ez ellen tenni kell! Ezt mindenki elkezdheti azzal, hogy mesél a közeli ismerőseinek arról, hogy mi is történik otthon. Mesél arról, hogyan lopják szét az országot, de hogyan próbálnak sokan ez ellen tenni is. Nem azért, hogy eláruljuk a hazánkat. Hanem pont azért, hogy ne csak valami távoli idegen dolognak tűnjön az egész.
Aki messziről nézi, azt hiheti, hogy csak becsődölt egy nyomtatott újság. Van ilyen. Aki messziről nézi, nem biztos, hogy látja: a Fidesz vesztett a népszavazáson. És nem, a tegnapi Népszabadságért szervezett brüsszeli tüntetésre nem jött le az Európai Bizottság épületből, kezeit tördelve, az ott ülő Navracsics Tibor biztos úr, hogy elmondja, ez szerinte is túlment minden határon. Ahogy a Bizottság elnöke, Jean Claude Juncker sem veregette vállon a szervezőket, hogy ők is kiállnak a sajtószabadságért, ami az Unió oly’ fontos alapelve. De ha sokszor sokan elmondjuk, rákérdezünk, beszélünk róla, akkor nem lesz elég azt mondani, hogy aggodalommal figyelik az eseményeket. Válaszra kell bírni mindenkit. Persze végső soron a Fidesz-rendszer építőinek kell felelni. Tudjuk jól, a Fideszesek nem tűrik a kérdéseket, éppen ezért tegyünk meg mindent, hogy Magyarországon, Brüsszelben, Londonban, de a világ egyetlen pontján se legyen olyan hely, ahol legyintenek rájuk. Tudja mindenki és mindenhol: a mai magyar kormány lop, csal, hazudik. De a Fidesz nem a magyarokat képviseli, csak Orbán Viktort és haverjait.
