Putyin látogatása fáj, mert nem akarom, hogy a hazám megint egy diktátor kénye-kedve szerint ugráljon. Fáj látni, hogy mit tesz ez az ember és a rendszere Oroszországgal. Egy gyönyörű, izgalmas, gazdag kultúrával és hihetetlen lehetőségekkel rendelkező országgal.
Papp Roland írása
A politizálás arról szól, hogy mit nem szeretnénk és mit szeretnénk. Hogy mit gondolunk a mostani helyzetről és mit kellene tennünk azért, hogy jobb legyen. Sokszor beszélünk arról, hogy mi minden nem tetszik a mai Magyarországon. Mi a bajunk a korrupcióval, a társadalom szétverésével, lecsúszásával, vagy az elszalasztott lehetőségekkel. Amikor nem tetszik, ami történik, hallatjuk a hangunkat. És nekünk nagyon nem tetszik, ami most történik. Nagyon nem tetszik, hogy Orbán Viktor a putyini Oroszországhoz akarja kötni a hazánkat. Nagyon nem akarjuk, hogy Magyarország olyan hely legyen, mint a mai Oroszország. Éppen ezért fogunk teli torokból kiabálni, fütyülni, hangot adni annak, hogy mi nem tetszik. De a politika arról is szól, hogy tudjuk, mit szeretnénk. Milyen világot képzelünk el magunknak és a jövőnek. Mi erről is szoktunk beszélni és gondolkozni, ha Magyarországról van szó. Putyin látogatása pedig egy remek alkalom arra, hogy arról beszéljünk, hogy milyen hely lehetne ez az ország, ha nem Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin vezetne diktatúrát a világ legnagyobb területű országában.
A politika nem eleve elrendeltetett. A történelmet személyek és döntéseik befolyásolják. Természetesen nem egy légüres térben, hanem adott társadalmi-gazdasági-politikai környezetben. Az nem igaz, hogy egyes országok gazdagságra és sikerre, míg mások örök szegénységre kárhoztattak. Tudunk rá okokat keresni, hogy miért lopnak szét minden beruházást a mai Magyarországon, de biztosan nincs sem a magyarok DNS-ében, sem pedig a Kárpát-medence erőcsakráiba kódolva, hogy a magyar oktatásnak a régióhoz képest is gyengének kell lennie. Hogy a kulturális életet csak néhány futóbolond tarthassa a kezébe. Hogy a független média örökké az ellehetetlenülés és a csőd szélén táncoljon.
Igaz ez Oroszországra is. Oroszország észak-nyugati tartománya pont száz évvel ezelőtt az ország többi részéhez képest valamivel gazdagabb hely volt, de nem volt ott sokkal több, mint pár halász és végtelen erdősség. Ma ezt a régi észak-nyugati orosz tartományt Finnországnak hívják. A világ egyik legfejlettebb és leggazdagabb országa. Ha másért nem, már csak ezért is gondolhatjuk, hogy Oroszországnak sem kell, hogy egy szegény, korrupt és gyenge ország legyen. Lehetne máshogy, lehetne jobban. Beszéljünk inkább egy kicsit erről, amíg Putyinnak pitizik a magyar miniszterelnök.
Nem az volt az első összeomlása az oroszoknak, amikor a Szovjetunió széthullott 1990-1991-ben. Lehet, hogy nem is az utolsó. A szétesést majdnem egy évtizedes válság követte. A szovjet gazdaság gyenge, rossz hatékonyságú, fejlettlen volt. Szükségszerűen hirtelen bezuhant. De az már emberek tudatos döntésének (vagy a hatalom döntésképtelenségének) köszönhető, hogy a szovjet ipar helyére oligarchák által irányított gazdaság épült fel, ahol az állam fillérekért szabadult meg a tulajdonától. Nagyon kevesen pedig nagyon gazdagok lettek, miközben az állam és így az állampolgárok is nagyon sokat veszítettek. Lehetne máshogy is. Ha nem így és nem ilyen lenne a privatizáció. Ha lenne hatóság, ami ütőkártyákkal a kezében üldözi a korrupciót.
Az államilag szervezett rablás a Fideszben is egyre nagyobb divat. De ha mi rendeznénk olimpiát, akkor valószínűleg a közelébe sem érnénk annak, amennyit szétloptak a Szocsiban rendezett téli játékokból. Az autóutakat akár kaviárból is építhették volna. Pedig lehetne Oroszország is egy átláthatóan működő állam. Oroszország méretei és fejlettsége miatt biztosan szükség lesz nagy állami beruházásokra és az infrastruktúra jelentős fejlesztésére. De ki mondta azt, hogy nem lehetnének honlapok, ahol nyomon lehet követni a szerződéseket és a költségvetést?
Sehol nincs kőbe vésve, hogy az orosz állam fejesei és a legnagyobb orosz cégek vezetősége megvesztegetések, összefonódások, személyi függőségek hálójában vergődjön. Lehetne úgy is, hogy a cégek versenyeznek, a jobbak és versenyképesek keresnek többet, nem pedig azok, akikkel a Kreml jóban van. Lehetne, hogy az energetikai és egyéb stratégiailag fontos cégek ne a külföld és más államok zsarolásának nyílt eszközei legyenek.
Egészen biztosan lehetne más orosz külpolitika is. Oroszország katonai nagyhatalomként kezdte a 21. századot. Sajnálatos módon ezt a hatalmat csak arra tudta használni, hogy káoszt és zavart keltsen. Háborút szított Ukrajnában, civileket mészárolt Szíriában, megtámadta Grúziát. Európai országokat fenyegetett, szélsőbaloldali és szélsőjobbos pártokat pénzel, internetes propagandát terjeszt. Trollsereget tart fent és gyengíteni próbálja az Európai országokat. Persze kettőn áll a vásár és legalább részben a Nyugat hozzáállására volt reakció az orosz külpolitika, miközben jelenleg az ellenséges és korcs Nyugat képe áramlik az orosz állami médiából. Torz és hazug történelemkép az, aminek beállítják a szovjet múltat, ahol Sztálinnak, a tömeggyilkosnak ismét egyre több a tisztelője. Lehetne más is vagy több is az orosz identitás, minthogy a szovjetek azok, akik legyőzték a náci Németországot és azóta is minden makulátlan és csillogó.
Oroszország egy soknemzetiségű ország. A legnagyobb népnek, az orosznak nem kellene soviniszta és olykor rasszista alapon lenéznie a kisebbségeket, akiket az orosz birodalom az évszázadok során gyarmatosított Európa és Ázsia távoli részein. A gazdag és értékes kultúrákat az eloroszosítás fenyegeti. A névleg autonóm köztársaságokat a Kremlből irányítják, kormányzót sem választhatnak maguknak. Az oktatás súlyosan alulfinanszírozott és a kisebbségeknek jó, ha néhány alsós olvasás órájuk lehet az anyanyelvükön. Több mint 20 millió emberről beszélünk, akik nem orosz nemzetiségűek (plusz a népszámláláson az elcsalt és elhazudott százezrek), akik vagy oroszként viselkednek, vagy csak másodrendűek lehetnek. Mi, magyarok sokat tudhatnánk erről, hiszen számos magyar kutató gyűjtött anyagot a rokonnyelveket beszélő finnugor népeknél.[1] A kis népek veszélyeztetett helyzetben vannak és az orosz állam tudatosan akadályozza a kultúráik virágzását. Bár nyilvánvalóan sok feszültséggel jár, de Oroszország lehetne büszkébb is a soknemzetiségű és sokkultúrájú múltjára és jelenére. És habár néha fel-felbukkan más nyelvű oroszországi híresség (például az udmurt nyelven éneklő nagymamák), de jelenleg Putyin az évszázados oroszosítás politikáját folytatja.
De nem csak a nemzeti kisebbségeknek nincs helye Putyin országában. Szólnak néha hírek arról, hogy Moszkvában szétverik a meleg büszkeség menetét. Arról viszont nem sok szó esik, hogy ami a Pride hiányánál is fájóbb, hogy az orosz állam nem védi meg állampolgárait a gyűlölettől. Ha megvernek egy meleget, akkor a támadó biztos lehet benne, hogy tettének nem lesznek következményei. Az internet tele van melegek elleni támadásokról szóló videókkal és képekkel, ahol a támadók tökéletesen azonosíthatóak. A rendőrségnek viszont ki van adva, hogy őket nem szabad bántani, az áldozatok a hibásak. De miért is ne működhetne egy olyan orosz állam, amely minden állampolgárát megvédi? És persze nem igaz, hogy ez csak nyugati „buzi” szenny, az orosz lélektől idegen fertő mindössze, amitől megvéd az állambácsi. Melegek mindenhol vannak, és Oroszországban is volt, hogy megszerveződtek, kulturális életet szerveztek és kiálltak a jogaikért.
De ha valaki föl akar szólalni a jogtiprásért, akkor Putyin illiberalizmusa eltiporja őt. A civil szervezetek folyamatos fenyegetettségben élnek. Pedig pont egy olyan hatalmas országnak, mint Oroszország szüksége volna a civil szférára, hiszen ott az állam sokszor fizikailag is nagyon távol van az emberektől. Az állam tekinthetné rájuk partnernek, nem csak ellenségként. Az állami feladatok ellátása helyett Putyin a segítőket ellehetetleníti és hazug módon tudomást sem akar venni valós problémákról. Az állam segíthetné azt, aki az igazságért harcol, de ma inkább végez vele.
Oroszország nem demokrácia. 2017-ben senki nem gondolhatja persze, hogy csak egyfajta demokráciát lehet elérnie a különböző országoknak a világ minden táján. De biztos, hogy lenne olyan mód, amikor a különféleképpen gondolkodó emberek véleményét és gondolatait figyelembe tudja venni az orosz állam. Ma viszont az ellenzék csak dísznek van és csak addig megy el, amíg a kormányzó Egységes Oroszország Párt engedi. (Dehogy egységes az…)
Putyin látogatása fáj, mert nem akarom, hogy a hazám megint egy diktátor kénye-kedve szerint ugráljon. Fáj látni, hogy mit tesz ez az ember és a rendszere Oroszországgal. Egy gyönyörű, izgalmas, gazdag kultúrával és hihetetlen lehetőségekkel rendelkező országgal. Ma Putyin zsarolással próbálja lenyűgözni a világot. Orbán Viktort már sikerült lenyűgöznie. Pedig a csodálatos orosz kultúrával, csodákkal és szellemi erényekkel is lenyűgözhetné a világot. Kemény munka lenne, hogy Oroszország a XIX. század helyett a XXI. századba lépjen. De szívből remélem, hogy Oroszország meg tudja találni a saját útját, ami az elnyomás és erőszak helyett valami jobbat hozhat az orosz embereknek.
[1] A finnugor nyelvrokonság egy nyelvészeti tény, aki „nem hisz” benne, vagy nem hisz a gravitációban, az természetesen néhány tucat szabályos hangmegfelelésen alapuló szópár bemutatásával jelezheti, hogy érdeklik a török nyelvek, így ezután joggal aggódhat a csuvas, baskír vagy éppen a jakut kultúrákért és nyelvekért, nekik is elkél némi segítség!
