Ezen a napon nem csak a szavazófülkékből, hanem rendhagyó módon a fotelből, vagy a kertből is tudunk szavazni. Teljen úgy ez a vasárnap, ahogy minden átlagos vasárnap szokott telni. Nincs ilyenkor dolgunk, sem az iskolák, sem az óvodák, sem egyéb intézmények környékén. És ha ki is mozdulunk véletlenül. Ne engedjünk a csábításnak! Ne válaszoljunk egy olyan kérdésre, amiben egymásra halmozzák a hazugságokat, mert egy ilyen kérdésre nincs jó válasz. Cinikus kérdésre maximum cinikus mosollyal, majd néma továbbállással érdemes felelni.
Védjük meg Magyarországot, mert szeretnénk a kultúránkat olyannak megőrizni, amilyen most. Nem szabad követnünk a nyugati példát, mert ők elveszítették eredeti mivoltukat, védtelenné váltak, identitás válságban vannak. Ez a fő üzenete a jelenlegi kormány népszavazási kampányának.
Belső félelmekre épít, mert tudja, hogy az emberek egy része, ösztönösen tart a változástól. Az embert belülről fakadóan töltik el furcsa érzések, ha átépítik a főteret, ha kinő a földből egy új gyár, vagy utca, vagy ha egy idegen család költözik a szomszédba. Ugyanúgy, mint ahogy az emberi élet minden részlete, a kultúrák és a nemzetek is folyamatosan változnak, formálódnak, igazodnak bizonyos tendenciákhoz. Hogyan mondhatta volna azt Eötvös József, Széchenyi István, vagy Deák Ferenc a reformkorban, hogy maradjunk olyanok, mint amilyenek most vagyunk, hisz ez az állapot az, amire vágytunk, ennél több nem kell soha. Nem mondtak ilyet sem ők, sem a felelős államférfiként viselkedő elődeik és utódaik sem. Mert ők tudták, hogy a változás szükségszerű, előremutató és elfutni nem lehet előle, csak elszenvedni lehet azt, hogy nem készültünk fel rá, vagy éppen nem veszünk róla tudomást.
Orbán Viktor a helyett, hogy vezetné ezt a nemzetet, hogy a változás szükségszerűségéről és annak mikéntjéről folytatna nemzeti konzultációt, e helyett az értelmetlen megfutamodásra és a jelen állapot befagyasztására csábít mindenkit. Ő az az ember, aki megfogná Széchenyi kezét az 1825-ös országgyűlésen, mielőtt felajánlja egy évi jövedelmét, vagy lebeszélné a Hitel című munkája kiadatásáról. Azt mondaná neki, hogy ne tedd, nem tökéletes ez az állapot, amiben vagyunk, de működik. Mi történik, ha a változás, amit ajánlasz, feszültségekkel jár? Nem kockáztassunk! Ő az az ember, aki el akarja hitetni velünk, hogy meg lehet nyomni a pause gombot úgy, hogy az idő megálljon és a jelen állapot így maradjon, ahogy most van.
Nincs ilyen gomb. Soha nem is létezett! Mert ahogy a jelenlegi magyar nemzet nem azonos az 1916-ossal, az pedig az 1816-ossal(és így tovább egészen a magyarok őshazából való elindulásáig), ugyanúgy a 2016-os magyar nemzetet sem lehet bekonzerválni egy meglévő állapotba. A miniszterelnök viszont nem először és valószínűleg nem is utoljára, egy nem létező veszéllyel fenyegetőzik. Válaszként pedig azt ajánlja, hogy ez ellen tegyünk meg egy olyan lépést, ami képtelenség.
Ahogy az egymás után felnövekvő újabb és újabb generációk is folyamatosan változnak, úgy egy nemzet se maradhat ugyanolyan örökké. Nem is maradtunk meg egy adott állapotban soha, és ez a kultúránktól, a mentalitásunkon és az etnikai összetételünkön át, az identitásunkig, igaz mindenre. Mert az európai identitás és a magyar identitás között nem vagy van, hanem és. Ennek a megértése pedig nem politikai oldalakhoz való tartozás kérdése, mert a magyar jobboldalon is vannak olyanok, aki láthatóan érti ezt. Az európai identitás pedig nem leváltja a nemzetit, hanem kiegészíti azt.
Érzelmi töltetet kell, hogy adjon, a már meglévő politikai intézményrendszernek, hogy ne csak úgy gondoljunk Európára, mint Dagobert bácsi távoli páncéltermére, amiért kínos könyöklést folytat 7 évente néhány Kelet-európai állam vezetője, hogy aztán majd sikerként könyvelhesse el azt, hogy több pénzt kapunk ezután, mint eddig. Azt nyilván elfelejtik kiemelni, hogy minél jobban le van maradva valaki az EU átlagfejlettségétől, annál több pénzt kap.
Az európai identitás nem lehet csak ennyi, ennél többel, érzelmi viszonyulással kell, hogy rendelkezzen. Méghozzá pozitív viszonyulással. Ezt szolgálja az Erasmus program. Ezt szolgálhatja az Európai bérlet. Hogy kinyílt látótérrel, magáénak érezzék a felnövekvő nemzedékek nem csak az országukat, de a kontinensüket is. Hogy kialakuljon a már meglévő települési, lokális, vallási és nemzeti identitások mellé, egy közös európai identitás, aminek a funkciója nem más, minthogy összetartsa, az egyébként sok helyi érdekkonfliktussal és történelmi sérelemmel terhelt népeket. Mert csak közösen lehetünk sikeresek és felelhetünk meg azoknak a kihívásoknak, amikkel az elkövetkezendő évtizedek és évszázadok fognak szembe állítani minket, a kontinensünket. Arra szövetkeztünk, hogy a belső konfliktusainkat nem a kocsma, meg nem is a grund szabályszerűségei alapján rendezzük le. Hanem civilizált módon beszélünk egymással és megértjük egymást. A beszédnek pedig higgadtnak, kompromisszumkeresőnek kell lennie. Mert ki áll szívesen szóba, a fenyegetően üzengető szomszéddal?
De a komoly konfliktusoknak, ha úgy tetszik válságoknak is lehet identitás formáló hatása. És ha akarjuk, a lehetőséget is megláthatjuk az olyan problémákban, mint a menekültválság. Mert bár létezése óta először az Európai Unió komoly belső válsággal küzd, de ez a válság komoly esély is egyben. Mert először történelmünk során, egy nagy európai közösségként gondolkodhatunk. Úgy tehetjük fel a kérdést, hogy mi, európai nemzetek, hogyan oldjuk meg ezt a kérdést.
És ez egy lehetőség. Ez válhatna egy identitás formáló pillanattá. De ahhoz, hogy azzá legyen, előbb félre kell tolnunk az olyan kérdéseket, amik a figyelmünk elterelését szolgálják. Amik azt akarják elérni, hogy ne a lényegessel foglalkozzunk, hanem valami soha sem létezettel, aminek a célja az európai népek egymás ellen fordítása, ellenségek keresése és találása, akár országok, akár népek, akár városok formájában. Mert Brüsszel egy város, és mint ilyennek, üzenetrögzítője és postaládája sincs. Az Európai Unió pedig nem akar és nem is tud betelepíteni senkit, sehova. A javaslat arról szól, hogy mindenki vegyen ki arányosan a részét abból a munkából, aminek keretében megállapítjuk, hogy ki a menekült és ki nem az. Aztán akiről bebizonyosodik, hogy menekült, az megkapja a menekültstátuszt, aztán pedig abban az országban telepedik le, amelyikben szeretne, és amelyik fogadja is őt. Az Európai Unió nem tud, és nem is akar ebbe beleszólni, a mi kormányunk pedig már a kérdés feltevésekor is szégyenteljesen hazudik, történelmi szempontból pedig nevetségessé teszi magát. Ezen pedig csak azért nem tudunk nevetni, mert maradandó, hosszútávú károkat okoz azzal a kommunikációval, amire magát valamire is tartó, értelmes és tisztességes ember nem vetemedik.
Ez a nap (október 2.), nem egy kiemelkedően fontos nap az országunk és a népünk jövője szempontjából. Viszont fontos nap, a már régen megöregedett és tekintélyelvűvé váló, "fiatal demokraták" szempontjából. Egyedül az ő politikai érdekeik szempontjából fontos vasárnap ez. A hatalom elvesztésének rémálmából riadtan ébredő Orbán Viktornak fontos ez, aki úgy tűnik, hogy a hosszútávú károkozástól sem riad vissza, hogy az árnyai elől el tudjon futni. De ezek az árnyak előbb, vagy utóbb, de utol fogják őt érni. Ha megfelelő választ adunk vasárnap, akkor talán előbb.
Ezen a napon nem csak a szavazófülkékből, hanem rendhagyó módon a fotelből, vagy a kertből is tudunk szavazni. Teljen úgy ez a vasárnap, ahogy minden átlagos vasárnap szokott telni. Nincs ilyenkor dolgunk, sem az iskolák, sem az óvodák, sem egyéb intézmények környékén. És ha ki is mozdulunk véletlenül. Ne engedjünk a csábításnak! Ne válaszoljunk egy olyan kérdésre, amiben egymásra halmozzák a hazugságokat, mert egy ilyen kérdésre nincs jó válasz. Cinikus kérdésre maximum cinikus mosollyal, majd néma továbbállással érdemes felelni.
Kellemes, csendes, szavazás mentes vasárnapot mindenkinek!