Egy bizonytalan választó nem lehet egyszerű helyzetben. Mondhatja, hogy bár a Fidesz kormányzása nagy csalódást hozott, Fekete Györgytől kezdve Matolcsyn át Hoffmann Rózsáig, a trafikmutyiktól kezdve a földmutyikon át a takarékmutyiig, de legalább ezeknek van erejük csinálni valamit, van erő a felmerülő problémák menedzselésére még a nem igazán szimpatikus arcok vagy az elkövetett súlyos visszaélések ellenére is.

Pártfüggetlen adatbázisokra és elemzésekre hivatkozva világítunk rá arra, hogy egyrészt ez a cselekvőképesség pusztán látszólagos, amit ügyes kommunikációval felnagyítanak, másrészt sok esetben meg kifejezetten káros a hatástanulmányok hiánya, az átgondolatlanság vagy a minden józan szempontot felülíró pillanatnyi politikai érdekek miatt. Lesújtó a kép, ha a konkrét számokat (pl. vásárlóerő index) nézzük meg, főleg akkor, ha ezeket összevetjük a régiós országok mutatóival. Ennél önmagában még lesújtóbb az a gondolkodási keret, ami ezeket az cselekvéseket motiválja és ami végül erre az eredményre vezet. 

Rögtön elővehetjük a legtöbbet kommunikált témákat. A miniszterelnök szerint "Magyarországon a második legnagyobb minimálbér-emelés az EU-ban, 10 százalékkal nőttek a bérek”. Valójában a bruttó minmálbér emelkedett, a nettó lényegében stagnál. Ugyanez a helyzet a foglalkoztatás növekedésével: a statisztikát a közmunka program és a külföldön dolgozók javítják, de a versenyszféra helyzete aggasztó, miután a feldolgozóipar termelékenysége a 2008-as szinten van. De azt se gondolná senki, hogy például a rezsicsökkentésekkel csak a kormányváltáskori árakhoz sikerült visszatérnie a kormánynak, miután már a Petőfi Rádión is a rezsiharc a leggyakrabban játszott sláger.

Unalomig szajkózott történet, hogy az államadósság úgy van rekordszinten, hogy közben a kormány felélte a háromezer millárdos magánnyugdíj megtakarítást. Arról viszont senki nem beszél, hogy míg a „svéd példát követve Lengyelország fiktív egyéni számlás rendszert vezetett be, míg Észtország és Szlovákia német mintára pontokra épülő egyéni számlás rendszert vezetett be", addig "Magyarország maradt a régi kirovó-felosztó rendszernél.” Hiába volt a témában a Századvégnek kitűnő dolgozata, hiába emlegette (utólag lehet mondani, hogy hazudta) Selmeczi Gabriella az egyéni számlák bevezetését, ez a lépés, a leglényegesebb lépés eddig elmaradt. Magyarán duplán vertek át 2.8 millió polgárt. De ugyanúgy továbbra is fenntarthatlan az egészségügyi rendszer, a MÁV reformja sehol, az ország gazdasága továbbra is túlzottan energiaintenzív. 

A hosszú távú, a piacgazdaság elveivel összeegyezthető és egyben fenntartható tervek kihirdetésében és különösen azok kivitelezésében egyszerűen nem volt lényegi cselekvés, erre nem volt politikai akarat és/vagy know how. A cselekvés hiányát legjobban az mutatja, hogy gazdaság potenciális növekedése a visegrádi országok ötödén volt az elmúlt négy évben. Ha a kétharmados felhatalmazást valóban a megfelelő strukturális reformokra használták volna, akkor hosszú távon nem lennének növekedési problémák, nem mondanák elemzők, hogycsöbörből vödörbe estünk. Egyedüli komoly eredmény a hiánycél tartása, de ez a Bajnai-kormánynak is sikerült, ráadásul kifejezetten jól, nemzetközi elismerést kiérdemlő módon jól, miközben nem rombolta szét az üzleti környezetet és javában tombolt a 2007-2009-es gazdasági világválság. Ráadásul az elemzői elismeréseken túl a válságkezelő kormány támogatottsága 7 százalékot még javulni is tudott.

A világválság után a devizahitelesek komoly gondba kerültek. Mitől szállt el a devzizahitelek kamata? Leginkább az országkockázatot mérő magas CDS-felár miatt, ami pedig a gazdaságpolitika kiszámíthatlansága miatt nőtt meg. Erről itt egy meglehetősen komoly dolgozat. A kiszámíthatatlanság eredménye, hogy 2008-hoz képest a tőkeberuházások a felére estek vissza. "Ez a közgazdászok szerint a kormány lépéseivel kapcsolatos kiszámíthatatlanság, és a sok különböző szektort sújtó intézkedés – köztük a mindenkit érintő bankadó – miatt történt." Tegyük hozzá bár az árfolyamgát nem volt rossz ötlet, a végtörlesztés az egyébként másképp forráshoz jutni tudókon segített, "a programból kimaradók helyzete tovább romolhat" -írja a kormány által titkosított, majd az Átlátszó által nyilvánosságra kényszerített hatástanulmány. Ahogy azt is hozzáteszi: "a gazdaságpolitika iránti bizalomvesztés tőkekivonást, drágább adósságszolgálatot és növekedést fokozó hitelvisszafogást eredményezhet".

De miért kellettek ezek a szektoriális különadókat kivetni? Ki kalibrálta rosszul az adórendszert? Az "elmúlt nyolc év" vagy Matolcsy György? Hozzáértők forintra előre látták a közelgő problémát már 2010(!) novemberében: az egykulcsos adó "még a kisjövedelműek csökkentendő adójóváírását is beszámolva 2013-ra, már évi 500 milliárd adóbevétel-kieséshez vezet majd." Közben Matolcsy abban reménykedett, hogy a megtakarítások mintegy Münchausen-báróként csodát tesznek, ezért abban az időben még 7 százalékos növekedéstjósolt 2013-ra. A vége az lett, hogy ő maga kérte 2011 novemberében az IMF segítségét, és januárban az emberek tüntetni mentek az Opera elé a magas euró árfolyam miatt. Azóta lényeges változtás nem történt a gazdaságpolitikában, viszont a Fednek hála előállt a világgazdaság pénzbősége, így az újabb IMF-megállapodás lekerült a napirendről. (A régi IMF-hitel előtörlesztésének irracioniltásáról itt írtunk.)

Folytatás csütörtökön.