A Schiffer András-Kálmán Olga csörte egészen elképesztő indulatokat keltett. Az apropó, a 44. március 19-ei emlékmű, önmagában felháborító, mert történelemhamisítás, nemzeti önfelmentés, olyan gyalázat, ami a holokauszt túlélőinek, illetve az áldozatok leszármazottjainak jogos felháborodását váltja ki. Hogy jobboldali barátaink is értsék: olyan, mintha egy emlékművet állítanánk fel a kommunizmus áldozatainak, és az emlékmű azt szimbolizálná, hogy a kommunizmus bűneiért csak a szovjetek felelnek, a magyar népet nem terheli felelősség a kommunista diktatúra és poszttotalitárius rezsim bűneiért. Biszku Bélát sem, hogy aktuálisak legyünk. És még nem is kezdjük el hasonlítgatni a két rendszer magyar áldozatainak számát.

Ezért arra a kérdésre, hogy mit szól Schiffer az emlékmű körül botrányhoz, azt válaszolni, hogy „Semmit”, majd az emlékmű elleni tiltakozást hisztinek nevezni legalábbis rendkívül szerencsétlen megfogalmazás. Csakhogy a történet itt nem ért véget. Schiffer az interjúban többször világossá tette, hogy mind az emlékmű által szimbolizált tartalmat, mind a felállítását megelőző eljárást elítéli, de jelezni szeretné, hogy a baloldali politikusoknak más dolgokkal kellene foglalkozniuk, például munkahelyteremtéssel. Ezt itt egy újabb „baki”: abból, hogy a szociális kérdésekkel IS kell foglalkoznia egy baloldalinak, még nem következik, hogy a nemzeti emlékezetpolitika egy ilyen kitüntetett elemével nem kell ugyanúgy törődni. Dehogynem kell. Márcsak azért is, mert Schiffer is nyilván osztja azt álláspontot, hogy a náci retorikát használó Jobbik a legnagyobb veszély ma Magyarországra, és az ilyen önfelmentő és hamis emlékezetpolitika közvetlen kapcsolatban állhat a Jobbik erősödésével.

De. És ez egy nagyon hangsúlyos DE. A nácik hatalomra jutásának egyik fő oka hazánkban messze nem kizárólag az antiszemitizmus volt. Ungváry Krisztián A Horthy rendszer mérlege: Diszkrimináció, szociálpolitika és antiszemitizmus Magyarországon című könyvében ír arról, hogy hogyan jutott Magyarország el addig, hogy a holokauszt során alig pár hónap alatt közel félmillió zsidó magyar állampolgárt deportáltak és végeztek ki koncentrációs táborokban, és mindezt a magyarok tömegeinek aktív közreműködésével vagy hallgatólagos támogatásával. Az összegzést Révész Sándornak A zsidó zongora című írásából idéznénk: „Két tényező összegződött ebben a történelmi sorsban. Egy: nem alakult ki olyan kapitalizmus Magyarországon, amely az ország népének, polgárságának, elitjének és értelmiségének jövőt, távlatot, a társadalmi feszültségek oldásának, a tömegnyomor enyhítésének lehetőségét ígérte volna. Kettő: mélyen benne voltunk még az európai történelemnek abban a nacionalista korszakában, amikor természetes volt az ország, a nép sorsát nemzeti-etnikai közösségek harcához kötni, Magyarországot a magyarok országának tudni, illetve azzá tenni, s ehhez a harchoz a közelmúlt nemzeti szentjeihez és szentségeihez, Petőfihez, Kossuthhoz, ’48-hoz kötődő, megkérdőjelezhetetlen pátosz, hagyomány kapcsolódott. Az első tényezőből következett a javak, a pozíciók, a tudás, a lehetőségek újraosztásának elemi igénye, a másodikból pedig az, hogy ez az igény a származásra tekintve nem semleges, nem „színvak”, hanem ellenkezőleg, nagyon is „színérzékeny” lesz, s ebből következően össze fogja roppantani az állampolgári jogegyenlőség elvét s mindent, ami ahhoz kötődik.” Sőt: „A radikális antiszemiták többsége egyben radikális szocialista nézeteket képviselt. Mester Miklós, Jaross Andor, Rajniss Ferenc stb. A Turul Szövetség úgyszintén egyszerre üzent hadat a zsidó nagytőkének, a kapitalizmusnak és hirdetett „fanatikus harcot… a feudális rendszer eltüntetéséért”.”

Amit Schiffer András mondani akart, de nem sikerült neki: a Jobbik megjelenése és 17%-os parlamenti eredménye 2010-ben azután következett be, hogy egyébként balliberális politikai pártok kormányoztak nyolc évig. A fasizmus előretörésében a baloldal csődje ezért igenis szerepet játszik, tökéletesen értelmetlen ezt tagadni. A további erősödésében persze a Fidesz is felelős, elég Orbán Viktor 2010-es győzelem utáni beszédére utalni, amelyben azt mondta, hogy a szélsőségek ellen jó kormányzással kell küzdeni. Hát, nekik sem sikerült. És amit Schiffer András mondani próbált még: ha baloldali politika és akcionizmus kimerül az antifasizmusban, azzal még nem előzzük meg a fasizmus előretörését – éppen az imént idézettek miatt. Ahhoz, hogy jó antifasiszta légy, nem elég antifasisztának lenni. A szélsőséges társadalmi egyenlőtlenségeket nem kezelő politika eredménye a szélsőséges politikai erők megerősödése – unalmas közhely, de mégsem kezelik 20 éve a helyiértékén. A 30-as években az igazságos társadalmi (újra)elosztást osztályalapon nem sikerült megvalósítani – megvalósult hát részlegesen és etnikai alapon, iszonyatos tragédiák sorozata árán.

Szóval azt hisszük, joggal illeti kritika az érzéketlenségért Schiffer Andrást, de ezért őt lenácizni, görénynek vagy bármi másnak nevezni (ahogy azt egyes baloldali szereplők Schiffer FB posztja szerint megtették) messze túlmegy azon a határon, amit az érzéketlensége indokol. Ahogy valaki megfogalmazta: morálisan lehet, hogy Kálmán Olgának volt igaza, de Schiffer igaza morálisan megalapozott politikai igazság. Az érzéketlenségen felháborodni ugyanis erkölcsileg helyes, de Schiffer erkölcsileg helyes cél érdekében képviselt egy politikailag igaz álláspontot. Aki ezért ő a hibáért őt a demokraták köréből zárná ki, az azzal szemben végletesen elutasító, akivel lehetnek politikai vitái, akinek a mondatai lehetnek nagyon sértőek, de aki erkölcsileg helyes cél érdekében mondta, amit mondott, és ráadásul valós politikai diagnózis alapján.

Az elfogadás és a megbocsátás is demokrata erény. A megértés meg a tolerancia is. Nagyon meg kell válogatni, hogy kit nem tolerálunk és annak milyen módon adunk hangot.