Az amerikai botrányok árnyékában senkinek nem fog feltűnni néhány kisstílű korrupciós ügy. Pár milliárdnyi ellopott pénz nekünk fáj, de globális szinten más majd elviszi a show-t. Ha a világ egy egyre kiszámíthatatlanabb hely lesz, ahol csak pillanatnyi haszonra gondolnak a világ vezetői, ahol elveknek és együttműködésnek nem lesz helye, akkor könnyebb lesz a zavarosban halászni.

Péntektől Donald Trump az Amerikai Egyesült Államok elnöke. Akár azt is gondolhatnánk, hogy jól jön a hazánknak egy ilyen belevaló figura, aki csak úgy fittyet hány a régi rendszerre, és végre kimondja, amit gondol. Valójában azonban a történelmi tapasztalat és Trump eddigi megnyilatkozásai azt mutatják, hogy Magyarország lekerül a Fehér Ház térképéről, és semmi jóra nem számíthatunk.

Nem sokkal a megválasztása után bejárta a magyar sajtót a hír, hogy Donald Trump telefonon beszélt Orbán Viktorral. Gyorsan egymásra talált a két fekete bárány, akik csak a hazug liberális „PC” ellen küzdenek. A kormánypropaganda győzelmi jelentése mellett azonban érdemes elgondolkozni, hogy vajon érdemes-e remélni (vagy félni), hogy az új amerikai elnök majd a világot átformáló illiberális szövetségbe lép-e Orbán Viktor országával.

Amikor Orbán Viktor „ideológiailag nem korlátozottnak”, tehát pozitívnak mutatta be a beszélgetésüket, ezzel valójában szépített, vagy inkább hazudott egy nagyot. Trump nem-korlátozottsága azt jelenti, hogy a diplomácia alapvető szabályait sem tartja be, hiszen a telefonos to-do listáján Trumpnak Tajvan is rajta volt, amivel sikerült a világ legnagyobb országának, Kínának az egyik legkényesebb kérdésébe beletenyerelni. Hamarosan az is kiderült, hogy ezek a beszélgetések nem egy diplomáciai tárgyaláshoz hasonlítottak, hanem inkább olyanok lehettek, mint amikor az unott diákmunkás fiatal végig hívja a fél telefonkönyvet a beteg kisállatoknak szánt adományokért. Az ideológiailag nem korlátozott „Trump stílus” valójában azt jelenti, hogy mindig a pillanatnyi helyzetekre reagál. Úgy tűnik, hogy immár az elnöki székben sem lesz más a helyzet: Trump kiszámíthatatlan ötleteléseiben az kiszámítható, hogy mindig azt fogja mondani, amit a hívei szeretnének hallani, és amivel azt bizonygatja, hogy ő mennyire nagyszerű ember.

De ha föl is tesszük, hogy Orbán esetében Trump tudta, hogy most éppen Budapestet és nem Bukarestet hívja, még ne gondolja senki, hogy Trump bármikor is érdemben fog foglalkozni Magyarország sorsával. Bár a lovagkeresztes bayerzsolti harci szelleme sosem lankad, érdemes megnézni, hogy a magyar-amerikai kapcsolatokban mikor számíthat Magyarország bármi jóra. Sosem szabad elfelejteni, hogy végső soron az amerikai atomernyő biztonsága alatt van a hazánk. Vagyis a NATO szerződés 5. cikkeje nyomán, ha bárki megtámadja Magyarországot, az gyakorlatilag az Amerikai Egyesült Államokat, és annak atomarzenáljával rendelkező hadseregét támadja meg.  Ennél nagyobb katonai erő pedig nem létezik a világon jelenleg. A  NATO döntéshozásában konszenzusra van szükség, egyedül az USA sem dönthet, és a különböző hadműveletekben külön-külön lehet részt venni vagy kimaradni. Tehát ez nem a Varsói Szerződés, ahol például a magyar katonákat a prágai tavasz leverésére vezényelték 1968-ban. Ettől függetlenül lehet, sőt kell is kritizálni a NATO és az amerikai hadsereg döntéseit és műveleteit, de mi magyarok úgy döntöttünk, hogy szeretnénk, ha a világ legnagyobb és legerősebb hadserege védene minket. Hogy ezen túl mit teszünk, megint másik kérdés.

És hogy anno miért csatlakozhattunk a NATO-hoz? Ugye senki nem gondolja komolyan, hogy az USA-nak költség-haszon okok miatt érte meg, hogy Közép- és Kelet-Európa e részét megvédje? Egy hatalmas területet kell úgy védenie, mintha a saját területe lenne, amely geopolitikailag nagyon is kényes helyen van. Az orosz provokáció létezik a Baltikumban, és történelmi „hagyományai” is vannak. Trump maga is hivatkozott arra, hogy csak azokat védheti meg az USA, akik részt vállalnak a teherviselésben, ami a közhelyeket szerződésekre fordítva azt a NATO tagállami vállalást jelenti, hogy az országok a GDP-jük 2%-át fordítják védelmi kiadásokra. Észtország például így tesz, az észt védelmi költségvetés 470 millió euró idén.  Észtország kitesz magáért, de ez egy repülőgéphordozó anyahajó költségvetéséhez képest is elenyésző, nemhogy az amerikai hadi kiadások egészéhez.

Amikor Bill Clinton a hidegháború vége után néhány évvel úgy döntött, hogy a vasfüggönyön túlra is kiterjeszti a NATO-t és így Amerika védőhálóját, akkor ezzel a pusztán gazdasági racionalitás helyett egy részben ideológiai alapon szerveződő katonai szervezetté alakította a NATO-t. Így az Észak-Atlanti szervezet a demokratikus országok védelmét ellátó szervezetté kívánt alakulni, továbbra is amerikai vezetéssel. Amerika figyelmére katonai szempontból csak ideológiailag elkötelezett washingtoni vezetéstől számíthatunk. Ha „pragmatikus” külpolitikát hoz Trump elnöksége, akkor neki mindegy lesz, hogy vannak-e oroszul beszélő zöld emberkék kalasnyikovokkal a budapesti utcákon, amennyiben ez semmiben se kerül egy NATO-tól megszabadult amerikai hadseregnek. Persze úgy tűnik, hogy Orbán maga akar talpalni szégyenletes módon Putyinnak. És úgy tűnik, hogy Trump szabad kezet adna Oroszországnak (persze nem tudjuk, hogy van-e más választása). De ne legyenek kétségeink, Európa külpolitikailag egy béna kacsa. A szíriai háború bebizonyította, hogy bár a tőlünk pár ezer kilóméterre történő konfliktusok hatását mi is érezzük, de az eseményeket nem tudjuk érdemben alakítani. Jelenleg Orbán másik példaképének, a véreskezű török diktátornak, Erdoğannak a kegyén múlik az, hogy a több százezer menekült Törökországban tengődik, vagy éppen Magyarországon fagy halálra. Jelenleg mi nem tudjuk megfordítani a világpolitikai eseményeket, elszenvedni azonban mi is elszenvedhetjük.

Az amerikai gazdasági érdek természetesen egy békés és prosperáló Európa, amennyiben  az amerikai gazdaságnak fontos piaca és fontos termelési bázisa is lehet Közép-Európa. Másrészt viszont bár Orbán Viktor nagyon szeretné elhitetni magával és híveivel, hogy ő egy világpolitikai szereplő (mi másért foglalt volna állást az amerikai választási küzdelem előtt?), történetesen édes mindegy, hogy egy-két kis európai ország fejlődik-e, vagy vergődik a politikai-gazdasági káoszban és háborúban, mint például Ukrajna. A teljes magyar GDP akkora, mint Kentucky államé. Az pedig különösebb amerikai közgazdasági ismeretek nélkül is feltételezhető, hogy a maga négy és fél milliós népességével Kentucky nem több, néhány nem túl fontos és nem túl nagy költségvetési tételnél, ha pragmatikus szempontokat nézünk.

Trump beiktatási beszédében ismét elmondta, hogy Amerika az első. Azaz ígérete szerint makacsul követi majd az amerikai érdekeket.  Persze nem kell túl komolyan venni a beszédéből áradó közhelyparádét, hiszen semmi többet nem mondott annál, mint hogy eddig rossz volt, de most jó lesz. Szerinte eddig csak a gazdag kevesek jártak jól: mondja az ember, akinek saját felhőkarcolója van Manhattan belvárosában. És mostantól a kormányzat már mindenkire fog figyelni. Mondja ezt az, akinek a kormánya tele van rasszista, homofób, gyűlölködő milliárdosokkal, akiknek a vagyona nagyobb, mint Amerika harmadának.

De játszunk el a gondolattal, hogy az új elnök betartja a szavát, és olcsó népszerűséget hozó twitteres üzengetésen kívül valódi kormányzásra adja a fejét. És tegyük föl, hogy nem a saját cégének az érdekét nézi, hanem azt a programot hajtja végre, amiről sokat beszélt. Akkor protekcionista irányt fog venni a kormányzása, elzárkózó és bezárkózó Amerikát. Az amerikai cégek tartsák Amerikában a munkát- hangoztatja. És most tekintsünk el attól, hogy ki fog iPhone-t venni, ha az amerikai munkások keze alatt készült Apple termékeknek csak az összeszerelési költsége sokszorosa lesz a mostaninak. De ha valami „csoda” folytán a globális amerikai cégek kivonulnának Európából, akkor sok száz munkahely szűnne meg Magyarországon, szaktudás és tapasztalat tűnne el. És bár nyilvánvaló hátrányai is vannak, ha a magyar gazdaság csak az amerikai beszállítója és összeszerelő üzeme lehet, belátható, hogy az elszigetelődéstől sokkal jobb, ha Magyarországon kiszervezett shared service center-ekben néhány száz munkavállaló és néhány tucat manager dolgozik. Amerikai protekcionizmust épeszű magyar kormány nem kívánhat. Mi nem juthatnánk be az amerikai piacra, és az amerikai gazdaság sem érne el hozzánk.

Ennél a forgatókönyvnél valószínűbb (és könnyebben megvalósíthatóbb), ha a Trump-adminisztráció a nagy amerikai vállalatok kritikátlan kiszolgálója lesz. Miért is ne lenne, hiszen a kormánytagok többsége nagyvállalatok vezetőségeiből ült át washingtoni székébe. Ebben az esetben a munkavállalói jogok, a helyi és globális szabályozás és felelősségvállalás teljes hiánya lesz jellemző. Ennek egyrészt megvan a maga republikánus hagyománya, hiszen amerikai közhely, hogy minden túlszabályozott, a törvények, szabványok és előírások csak a versenyt gátolják, semmi hasznuk. Minek is munkavédelmi vagy környezetvédelmi szabályok?! Majd a piac megoldja - mondják ők, persze ez már sokszor bebizonyosodott, hogy nem igaz. Ebbe az irányba mutat, hogy az beiktatás utáni első nap már eltűnt a Fehér Ház honlapjáról a klímaváltozással foglalkozó szöveg. Nyilvánvalóan, ha nem beszélünk környezeti károkról vagy a globális felmelegedésről, akkor azok nem is létezik. Nem kell majd meglepődni, ha a Trump vállalatcsoport egyre nagyobb és gazdagabb lesz, és ott is politikuscsemeték „állnak a saját lábukra” az amerikai adófizetők pénzén.

Az olyan kicsi és nyitott piacoknak, mint Magyarország viszont elemi érdeke a szabályozás, és a nemzetközi szintű együttműködés. A legnagyobb globális nagyvállalatok vagyona felér a kisebb országok költségvetésével. Így a harcias viktori külön utasság helyett be kéne látni, hogy nem elég lekenyerezni egyenként a multinacionális vállalatok regionális igazgatóit. Bár ma és holnap csurran-cseppen valami, de a kicsinyes rövidtávú haszonleséssel az államok rosszul járnak. Amíg a nagyvállalatok rendszerszinten kerülik az adófizetést, amikor évek alatt lehet csak kikényszeríteni bíróságokon a Google, Facebook vagy Apple cégektől, hogy részt vegyenek a közös teherviselésben, akkor a legkevésbé jön jól egy olyan amerikai elnök, aki mindent megtesz azért, hogy a vállalatok vezetőinek semmilyen kötöttséggel ne kelljen számolniuk.  Az elmúlt évtizedek bebizonyították, hogy a vállalati profitok növekedése sokszor egyáltalán nem jelennek meg a munkavállalói jogok vagy fizetések változásában. Éppen ezért szükség lenne huszonegyedik századi válaszokra a huszonegyedik századi kihívásokra. Amely lépéseket Magyarország ha akarna sem tudna egyedül meglépni. Egy erős Európai Unió részeként és egy együttműködő Amerikai Egyesült Államokkal lehetne csak válaszokat találni. Trump beiktatásával az adóelkerülés, a pénzügyi szektor felelősségvállalása, a fogyasztóvédelmi kérdések, termelési lánc egészére kiterjedő felelősség és a klímaváltozás elleni harc sajnos lekerülnek a napirendről. A problémák velünk maradnak és súlyosbodnak, de megoldás nem lesz.

Hogy mégis miért örül akkor Orbán Viktor és a Habony-féle rablóbanda Trump sikerének? Azt remélhetik, hogy az amerikai botrányok árnyékában senkinek nem fog feltűnni néhány kisstílű korrupciós ügy. Pár milliárdnyi ellopott pénz nekünk fáj, de globális szinten más majd elviszi a show-t. Ha a világ egy egyre kiszámíthatatlanabb hely lesz, ahol csak pillanatnyi haszonra gondolnak a világ vezetői, ahol elveknek és együttműködésnek nem lesz helye, akkor könnyebb lesz a zavarosban halászni. Ha Pharaon-ok és egyéb oligarchák nagypályás játékot játszhatnak Amerikában, ahol az elnök csak a saját zsebét tömi, akkor egy arannyal és gyémánttal borított felcsúti kisvasút sem fog már senkit sem érdekelni Hegyeshalmon túl. Akkor Viktor kiskakas ülhet a saját kis szemétdombján, amely szépen lassan egyre szegényebb és gyengébb lesz. A magyarok pedig biztosan rosszul járnak.

Papp Roland