Április 6-án világos üzenetet kaptunk Magyarországtól: létezik az az egymillió választópolgár, aki nem adja oda a szavazatát akárkinek – számukra kizárólag a korszakváltás, a politika megújítása jelenthet megfontolásra méltó alternatívát. Ez nem egy újszerű felfedezés, minket épp a korszakváltás politikai ajánlata vonzott az Együtt-PM aktivista-körébe. A politikai ajánlatot viszont nem sikerült önálló alternatívaként a választók elé állítani, ez történetünk legfontosabb kudarca. Az okok boncolgatása meg az önmarcangolás főleg magunk miatt fontos, de tanulságos lehet a tágabb nyilvánosság számára is. Ezért született ez az írás – néhány Együtt körüli fiatal nem hivatalos bukás utáni gondolataival.
A sztorink nem szakadékba zuhanás, inkább fokozatos süllyedés. Különböző külső korlátok és saját hibás döntések miatt nem tudtunk bátor politizálással, hiteles víziót nyújtva megerősödni, és végül eggyé váltunk a több milliónyi választó szemében leszerepelt, nem ok nélkül víziótlannak, korruptnak tartott régi baloldallal – azt meg ennyire taksálta a nép. Kemény, de jogos.
Elindítottunk egy megújulási kísérletet, de a leváltandó korszak most még fél kézzel lenyomott minket: az összefogás-giccs ömlött az értelmiségi holdudvarból, az egyébként is szűk médiatérben alig nyílt tér az üzeneteink, önálló arcélünk képviseletére. Mindeközben a fiatal, időnként bénázó politikai start-upunkat menet közben építgetve magunk is alig hittük el, hogy itt most bátornak kéne lenni.
Aki lebecsülné az összefogás-prés erejét, érdemes végiggondolnia, hogy a választási rendszer belekényszerített a szövetkezésbe. Aki szerint gond nélkül vállalható kockázat volt az, hogy az Orbán-rezsim a mi kompromisszumképtelenségünk miatt kapjon még 4 évet, az gondolja újra. Nem volt jó válasz – legalábbis nehéz, ha nem lehetetlen ítéletet mondani arról, hogy a NER kompromisszumok árán történő felszámolása vagy a mindkét oldal bűneitől való függetlenség megőrzése volt az erősebb erkölcsi parancs.
A kampány alatti fejlemények, Simon & co. még az Unicum-köröknél is keserűbben az arcunkba vágták, hogy ez az MSZP nem képes része lenni a megújulásnak. Ugyanez a helyzet (a minden bizonnyal kiemelkedő teljesítménye révén) a negyedik helyre beejtőernyőző Fodor Gáborral. És persze az öreg Gyurcsány Ferencben sem csalódhattunk. Nem mondott le személyes ambícióiról a kormányváltás érdekében, szavazókat tántorított el és mobilizált a másik oldalon. De legalább egy parlamenti helyet szerzett magának. Pontosan kell látnunk, hogy ezekkel a lejáratott baloldali formációkkal sem 2018-ban, sem 2022-ben nem lehet kormányt váltani még akkor sem, ha közben Magyarország egyik felét tokkal-vonóval az oroszok kezére játsszuk.
Olyan alternatívát kell mutatnunk, amely végre szembe tud nézni a teljes rendszerváltás utáni időszak igazi kudarcával – az elszegényedéssel, teljes térségek és társadalmi csoportok leszakadásával és reménytelenségbe süllyedésével. Amely a rövid távú politikai hasznokkal kecsegtető költekezés helyett érdemben foglalkozik az OECD legméltánytalanabb, hozott hátrányokat kompenzálni legkevésbé tudó oktatási rendszerével. Amely szakítani tud a belpolitikai törésvonalak mentén szabdalt nemzetpolitikával, így a régi baloldal határon túli magyarokkal szemben ellenséges politikájával. Ezzel együtt lépéseket tesz a szekértábor-pártok párhuzamos politikai valóságainak megszüntetésért, főként a demokráciára, vitakultúrára való neveléssel. A katasztrofális orbáni gazdaságpolitika hibái mellett helyén kezeli a 2010 előtti két ciklus sokszor felelőtlen, rövid távú előnyökre koncentráló és víziótlan, szakszerűtlen gazdaságpolitikáját is. Amely képes felbontani a Fidesz és MSZP koalícióját az ügynökakták nyilvánossága körüli mismásolásban, az állampárti múlttal való szembenézéssel, és képes őszintén, tárgyilagosan feldolgozni az őszödi beszédet követő 2006 őszi eseményeket, kiemelt tekintettel a jogsértésekre, rendőri visszaélésekre. És nem utolsó sorban képes a 30 alatti korosztály nyelvén is megszólalni. Ez a vízió - egy stabil elvi és erkölcsi alapokon álló, érthető, karakteres és kommunikálható identitással rendelkező politikai közösség.
A legfontosabb viszont mégis az, hogy a korszakváltás definíció szerint nem olyasmi, amit egy politikus fog elhozni húsvétra. Nagyban megnehezítené, hogy következő alkalommal is arccal a sárban végezzük, ha a „Gyurcsányt a listára!”-mozgalom értelmiségi aláírói mellett felbukkanna egy pár generációval frissebb gondolatokkal bíró értelmiségi tömeg, aki a mi általunk képviselt értékek és irányvonalak mellett áll majd ki. Ha az Orbán kormányzását kritikusan figyelő állampolgárok a facebookra posztolgatáson túl is kivennék a részüket az állampolgári aktivizmusban. Amíg általános a közöny, a cinizmus, a fanyalgás, addig nem sok esélyünk van.
A rossz hír az, hogy nem kéne Godot-ra várni, mert nem jön. A Lázár Jánosok sem fognak Deák Ferencekké változni. Harcos civil mozgalmárként követelni a politikától, hogy tisztuljon, változzon, cselekedjen a közjóért nemes dolog, próbáltuk mi is, de korlátokba ütköztünk. Amíg a politika kínálati oldala úgy néz ki, ahogy kinéz – versengő alternatívák helyett egy nagy, egységes mocsár mind a morált, mind a kompetenciát tekintve – sajnos nincs kitől követelni a közjót. A mi felelősségünk, hogy számon kérhető, egymással beszélni képes alternatívákat építsünk, minden erőnket beleadva. Úgynevezett pártokat, jól működő politikai közösségeket - ezek nélkül ugyanis a demokrácia megújítása az első lépcsőn bukik el. Azt is érdemes eszünkbe vésni, hogy van, aki pártépítés szükségességét már felismerte. A Jobbik sok szempontból közelebb áll a váltópárt-szerephez, mint mi.
Gyertek velünk Sopronba, Záhonyba, Kolozsvárra, Barcsra és a 7kerbe hálózatot és politikai közösségeket építeni. Hogy A Nagy Pofáraesés után ugyan miért? Mert nálunk vannak az emberek, gondolatok, elvek és szakpolitikai elgondolások, amikből kijön majd a korszakváltás. Vállalhatatlan kompromisszumok helyett kemény és kitartó munkával, a múlt leszerepelt tényezőinek legitimálása helyett a rendszer következetes lebontásával. Az alapanyagok mind itt vannak, jó minőségűek. Az hogy elsőre odaégett, az elkészítésen múlt. Fájdalmas kudarc, de tanultunk belőle.