Biztos vagyok benne, hogy Juhász Péter szívesen kínálja majd meg egy parizeres szendviccsel a csapzott, fáradt Gyurcsány Ferencet, ha majd harmadik napja éjszakáznak a parlamenti ülésteremben együtt, a Fidesz agyréme ellen tüntetve.
Papp Roland írása
Sok hír szól az illiberális Lengyelországról. Megint. A Jog és Igazságosság nevű párt (Prawo i Sprawiedliwość, röviden PiS) egy újabb bicskanyitogató „unortodoxiát” talált ki. Megint. Mi, magyarok pedig fölsóhajtunk, hogy de hiszen a Fidesz ezt már rég megcsinálta nálunk. Megint. Az ellenzék és a civilek együtt küzdenek és bár messze még a vége, de érdemes megnézni, hogy mit tanulhatunk a lengyel helyzetből.
Nálunk is volt Milla. Sokan mentünk az utcára, de szépen lassan elhaltak még az erős kezdeményezések is. A Népszabadságot bezúzták. Mészáros Lőrinc nem igazán tudja, hogy hol van, de már médiamágnás is lett belőle. Kövér László úgy gyalázza az újságírókat, mintha csak tanították volna neki. Ma már az lenne a meglepő, ha egy fideszes politikus válaszolna érdemben a kérdésekre.
Ehhez képest, amikor a varsói parlamentben át akartak tolni egy új házszabályt – amely lényegben kitiltja az újságírókat a törvényhozás épületéből – akkor az ellenzéki képviselők elfoglalták a törvényhozás termét. A Szejm (parlament) épülete előtt spontán összegyűltek több ezren, míg a bepánikolt kormánypártiak végül kutyafuttában, az üléstermen kívül fogadták el a jövő évi költségvetési törvényt. Hogy szabályos volt-e? A házelnök szerint megvolt a kellő szavazat, így nem lehet kérdés. Mindenki másnak meg leesik az álla.
Öt nap folyamatos tüntetés és a parlamenti ülésterem elfoglalása után, a kormány már tárgyalt az ellenzékkel. A hatalom elhúzná karácsonyig, hátha megunják. Az ellenzék pedig nem engedne, amíg vissza nem vonja a kormány a szabályt. Nem lefutott a meccs, de az biztos, hogy nagyobb baja lett belőle a kormányzó pártnak, mint amire eredetileg számítottak.
És íme, az első tanulság Varsóból, a magyar kormánypártnak: Az illiberális agymenés csak addig tart, amíg hagyják. A gőgös urak, akik azt gondolják, hogy a sajtó és minden ellenzéki csak valami elsöprendő kosz, most megbotlottak. Hogy hanyatt fognak-e esni, az még a jövő zenéje.
A lengyel kormánypárt vezére, Jarosław Kaczyński, és a kormányfő, Beata Szydło pénteken éjszaka kiszökött a lengyel parlament épületéből, a sötétben. Gyáván! Mert nem tudtak a nép szemébe nézni. Fog még a nagy bajszú, nagyszájú magyar Házelnök úr is a hátsó ajtón kisunnyogni!
Mind a magyar, mind a lengyel kormány sok disznóságot követett el. Itt az oktatást már tönkretették, ott még csak most fedezik föl a 19. századot, mint oktatási mintát. Ott a családpolitikában már megpróbálták a szűk fundamentalista keresztény elveket bevezetni, de nálunk is jól el van a senki által nem támogatott KDNP, mint a társadalompolitika zászlóvivője. Itt is, ott is úgy gondolják, hogy a fékek, egyensúlyok és független intézmények csak a jóságos és mindent tudó kormányt lassítják. A varsói alkotmánybíróságnak, mint valódi intézménynek éppen most mondtak búcsút a régi elnök leköszönésével.
De a lengyel és a magyar helyzet között van egy fontos különbség. Ha baj van Varsóban, akkor cselekszik az, akinek nem tetszik a helyzet. És tudja jól mindenki, hogy amikor a médiáért tüntetnek, akkor a kormány összes többi területen elkövetett bűne ellen is tüntetnek. De szép is volt nézni, mikor a lengyel állami propaganda tv újságíróját, szócsövét kifütyülték a tüntetők, mert az úgy tudósított a tüntetésről, mint az államrendet megdönteni akaró horda rendezvényéről.
A mostani lengyel eseményekből a másik tanulságot pedig a magyar ellenzéknek kellene levonnia. Cselekvő ellenzék kell. Ha baj van, azonnal kell lépni, nem elég sajtóközleményt kiadni. A lengyelek elérték, hogy leült egy asztalhoz velük a kormány. Pedig a tüntetés első napján még csak azt mondták, hogy azért pofázik az ellenzék, mert nem bírják elviselni, hogy veszítettek. Ismerős? Két napra rá nem volt mit tenni, leültek tárgyalni. Kedd este óta már rendőrsorfal védi a törvényhozás épületét, a kormánypárt vezetői pedig az ellenzéket szidják. Erővel próbál meg kitörni a politikai válságból a kormány, de eddig az ellenzéket nem tudták megtörni.
Nem igaz, hogy bátrabb, vagy demokratább a lengyel nép a DNS-e, vagy a lengyel időjárás miatt. Nincs más „néplélek”. A történelmi tapasztalat miatt van ez így és a lengyelek a saját bőrükön tapasztalták meg a több évtizednyi, permanens, kőkemény küzdelmet a kommunizmus ellen. A Szolidaritás, a hadiállapot, a kínkeserves sztrájkok útja volt az, amire most büszkén emlékeznek. És tudják, mi az, amitől a diktatúráknak is vissza kell venni magukból. Nekünk is van mire büszkének lenni, de ha 1956 egyszeri és túl távoli, akkor nézzük Youtube-on, hogy mit csinálnak a lengyelek, és vigyázó szemünket Varsóra vessük.
Persze nem igaz, hogy nincs, aki ne tenne valamit Magyarországon. Nálunk is volt parlamenti akciózás, amikor az LMP vezéregyéniségei még nem az egyrészt-másrészt mérleg serpenyőiben súlyozgatták függetlenségük mértékét, hanem beleálltak ügyekbe és kiálltak a demokráciáért. És vannak cselekvő ellenzéki politikusok ma is Magyarországon. A feladat az, hogy addig ugráljanak, amíg a gőgös nagyurak nem válaszolnak. Nem ismerik el, hogy változtatniuk kell. Ezért nem kell 2018-ig várni. A lengyel példa azt mutatja, hogy ehhez hangosnak, erősnek, határozottnak kell lenni. Ha pedig a gőgös vezérek azt mondják, hogy csak hisztis rendzavaró vagy, akkor biztosan jó úton jársz!
A kedves magyar ellenzékiek azt is láthatják, hogy Varsóban az ellenzék összefogott. Nem ám a molnárgyulai értelemben. Mert az még nem ellenzékiség, ha valamilyen nemfideszes embernek mozog a szája, és szavak jönnek ki belőle. Attól még Orbán széke nem remeg meg. A lengyel liberálisok, jobboldaliak, újbaloldaliak együtt voltak az elmúlt napokban. Együtt foglalták el az üléstermet, ott vannak a parlamentben éjjel-nappal, az utcán pedig tüntetnek. Közben egymással szemben is versengenek? Persze. De így mindegyikük próbálja bebizonyítani, hogy bizony ő a legaktívabb ellenzéki! Menőbb dolog vasárnap éjjel az elfoglalt parlamenti ülésteremből tweetelni, mint a százegyedik tüntetésen elmondani, hogy baj-e az elmúltnyolcév, vagy elmúltharmincév, vagy elmúlthányév.
Úgyhogy kedves magyar ellenzék, amikor azt hallják, hogy az emberek összefogást akarnak, akkor tulajdonképpen senkit nem érdekel, hogy ki hanyadik lesz az ilyen-olyan listán. Az „össze kéne fogni” felkiáltásra nem úgy kell gondolni, hogy most akkor elbír-e még pár évig Budapest 08-as választókerülete egy közönséges csalót. Vagy melyik borsodi választókerületet érné meg elcserélni Bajával, ahol úgyis csal a Fidesz. Arról van szó, hogy ha cselekedni kell, akkor meg kell mutatni, hogy mit szeretnénk, mit nem szeretnénk a hazánkban. Akkor tudjuk, hogy nem leszünk egyedül. Akkor az utcán tüntetők nem fogják kitiltani a pártlogókat a tüntetésükről és talán az ellenzéki rendezvények tábora is megnő, ha azt látják, hogy a pártok sem félnek összesározódni. Mert úgy szívesebben fagyoskodik az ember a tüntetésen, ha tudja, hogy a politikus is kiad mindent magából.
Biztos vagyok benne, hogy Juhász Péter szívesen kínálja majd meg egy parizeres szendviccsel a csapzott, fáradt Gyurcsány Ferencet, ha majd harmadik napja éjszakáznak a parlamenti ülésteremben együtt, a Fidesz agyréme ellen tüntetve. És akkor beszélünk majd összefogásról, közös ellenzéki cselekvésről. De addig figyeljük Varsót, és nézzük, mit kell ahhoz tenni, hogy a gőgös vezér komolyan vegyen bárkit is. Ha meg nem csinálunk semmit, akkor meg majd még tíz év múlva is csak Matolcsy fog boldog karácsonyt kívánni nekünk.
