A magyar oktatási rendszer vagy így lehet jobb egyszer, vagy sehogy. Elnézve a jelenlegi magyar jobboldal állapotát ebben a kérdésben, sajnos messze vagyunk még ettől az egyezségtől. Amíg a Jobbik a 18. században él a gyermekek szüleiktől való elszakításával. Amíg a Fideszben a Palkovics Lászlók és Hoffmann Rózsák dominálnak, a Pokorni Zoltánok helyett. Amíg a KDNP ebben a kérdésben is az ultrakonzervatív trollok pártjává silányult.
A magyar közoktatási rendszer épülete omladozik. A tetőről hullanak a cserepek. A mestergerendák megrepedtek. Az ablakokon ki-be jár a szél. Lehet foltozgatni és toldozgatni, új cserepeket rakni rá, kicserélni az ablakokat. De a probléma gyökerén ez nem változtat. Mert az épület egészével van baj, az alapjától kiindulva. Lehet hogy csak egyszerűen túl régi a rendszer, elvégre a megalkotója Eötvös József már 145 éve nyugszik Ercsi temetőjében. De hiába a közvélekedés, a magyar közoktatási rendszer soha nem volt igazán jó. Anyáink és nagyanyáink idejében sem.
Folyik a vita a különböző felmérések összehasonlításáról és sokan mondják azt, hogy pánikra semmi ok, hiszen csak a PISA teszt eredményei ilyen lesújtóak. Más tesztekben nem is szerepelünk annyira rosszul. A valóság az, hogy a PISA teszt az aktuális gazdasági társadalmi környezetben szükséges kompetenciák meglétét, illetve erősségét méri, addig a TIMSS a tantervekben előírt tananyag visszaadását. A TIMSS a KRESZ vizsga, a PISA pedig a forgalmi vizsga, hogyha nem is teljesen tökéletes hasonlatot akarunk keresni. A magyar diákok tudják az elméletet, de a komplex képességeket igénylő gyakorlatban túl merevek. Nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy nem csak annyiból áll az élet, hogy amit mondanak nekik azt hibátlanul, kritika nélkül visszaadják. E miatt történik meg az nemritkán, hogy az iskolában kitűnő tanuló később nehezen találja a helyét az életben, nehezebben mint a kevésbé jól teljesítő társai. Mert az életben is azt várja, hogy az történik majd, mint korábban az iskolában. Mondanak valamit és ő majd egy az egyben visszaadja azt. Hogy nem kell semmit neki magának hozzátenni. Félrevezeti, átveri őt a magyar közoktatási rendszer, mert az úgynevezett nagybetűs élet egyáltalán nem így működik.
Létezik egy tisztázásra váró tévhit. A tananyag megtanítása nem az elsődleges cél az oktatásban. A legfontosabb cél a kompetenciák, vagy képességek fejlesztése és ebben a képletben a tananyag csak egy eszköz. És mint eszköz, lehet jó és hasznos (a cél elérése szempontjából) és lehet haszontalan teher is. Ezért fontosabb mindennél a 3 évente sorra kerülő PISA teszt eredménye, mert ez az, ami az igazi, elérendő cél szempontjából méri az oktatási rendszerek eredményességét.
A magyar közoktatás ma olyan, ahol a kreativitás a normától való büntetendő eltérés, a lecke pontos visszamondása pedig a követendőnek beállított viselkedés. És ez akkor is így volt már, amikor én koptattam az iskolapadokat és akkor is amikor a szüleim, vagy a nagyszüleim. Arra nem tanítottak meg, hogy hogyan kell a tanultakat összekapcsolni, hogy hogyan kell alkotni, hogy hogyan kell boldogulni a mai kor viszonyai között. Erre csak akkor tanítottak meg valakit, ha a tanárának, a tananyag rohamtempóban való leadása és az adminisztráció hegyekben elmerülés mellett volt ideje ezzel is foglalkoznia. Ha a rendszer fenntartása és az eszközükkel való törődés mellett volt ideje a céllal is foglalkozni. Ha a rendszer adta siralmas keretekből képes volt kitörni. Hogy milyenek a keretek, hogy milyenek a tanárok és mennyire tudnak a szakmájuk legjavát adva tevékenykedni, az igenis a kormány és az oktatásért felelős politikusok felelőssége. A kormány szabja meg, hogy milyen legyen a tanárképzési rendszer és milyenek legyenek a keretek, amiket a leendő tanároknak ki kell tölteniük majd. Rendszer szinten a kormány a felelős azért ha szerinte nem alkalmasak a magyar tanárok a versenyképes kompetenciák kifejlesztésére.
A gyermekekbe elültetett mentalistással is komoly baj van, amíg úgy megy el egy gyerek az iskolába, hogy a cél az 5-ös megszerzése. Amíg a diplomára úgy tekintenek a hallgatók, mint egy papírdarabra amiért sokat kell szenvedni, de aztán majd több pénzt kereshetnek vele, ha megszerezték végre. A tudás megszerzése pedig addig fontos csupán, amíg átszenvedik magukat az aktuális vizsgán. Ez a mentalistás nem a diákok hibája és nem is feltétlenül a pedagógusoké. Ez a rossz oktatási rendszer hibája, ami ezt sulykolja beléjük a kezdetektől fogva. Mert elsősorban az életben kell, hogy boldogulást biztosítson az oktatásban előcsalogatott és kicsiszolt képesség, nem pedig biblia, vagy múzeumi versenyeken.
Új épületre van szükség és már régóta arra lenne szükség, méghozzá az alapoktól felépítve. Ehhez pedig az aktuális helyzet mély ismerete, tervezés, megértés és hosszú távú közös munka szükséges. Nem csak a szülők, a diákok és a tanárok részéről, de a különböző politikai oldalak részéről is. Finnországban a később sikertörténetté és példává váló oktatási rendszer alapjait lerakó törvényt 1968-ban fogadták el, az elméleti alapok lerakása ekkor történt meg. Kormányváltásokon és politikai oldalakon átívelően egészen 1982-ig tartott az új rendszer fokozatos átültetése a gyakorlatba. Ennek tükrében látszik, hogy ha igazán komolyan szeretnénk foglalkozni ezzel a problémával, akkor a könnyen jött, könnyen ment politikai hatalom ide kevés lesz. Ezt a problémát nem lehet egy, de még két ciklus alatt sem hatékonyan megoldani.
Valamilyen formájú egyezség, megállapodás és garancia kell, amelyben az elkövetkezendő évtizedeket jó eséllyel uraló politikai erők megegyeznek az elkövetkező 15-20 évben vitt oktatáspolitikai rendszer kereteiben. A változást pedig nem azonnal, 1-2 év alatt tapossák át a rendszeren, ahogy ez Magyarországon minden állami rendszerben szokás, hanem lassan, az érintettekkel egyeztetve, együtt dolgozva, kikérve a véleményüket, kompromisszumokat kötve velük is.
A magyar oktatási rendszer vagy így lehet jobb egyszer, vagy sehogy. Elnézve a jelenlegi magyar jobboldal állapotát ebben a kérdésben, sajnos messze vagyunk még ettől az egyezségtől. Amíg a Jobbik a 18. században él a gyermekek szüleiktől való elszakításával. Amíg a Fideszben a Palkovics Lászlók és Hoffmann Rózsák dominálnak a Pokorni Zoltánok helyett. Amíg a KDNP ebben a kérdésben is az ultrakonzervatív trollok pártjává silányult.
Ehhez a változáshoz a politikai feltételek ma nem adottak. De a politikában sokszor majdnem olyan gyorsan változik a helyzet, mint egy autóversenyen. A politikát pedig az emberek, a választók tudják a leggyorsabban megváltoztatni. Beszélnünk kell erről minél többet és készen kell állnunk majd a szembe jövő kompromisszumokra. Mert bár a mi generációnk és a korábbi generációk éltét már megnehezítették a silány keretekkel, amikre a ma oktatási rendszere épül, de az eljövendő generációk életét még könnyebbé tehetjük a holnap új oktatási rendszerével.
Rajtunk is múlik.
