Létezik egy mítosz arról, hogy Orbán Viktor baromi jó politikus.
Úgy értem a szó eredeti értelmében, hatalomtechnikai szempontból. Még azok közül is sokan ájuldoznak Orbán politikusi képességeiről, akik szerint szerint Orbánnak csak káros lépései vannak és Magyarország éppen valamiféle nemzethalál felé tart. Így, 2015 márciusának végén ezzel az állítással szeretnénk alapjában vitatkozni.
A 2002-es és 2006-os választási vereség után Orbán irracionális kockázatkerülési stratégiába kezdett. Ez röviden (az addigra amúgy is roskadozó) ún. balliberális ellenzék teljes legyalulásának elhatározása volt, a szó legmélyebb értelmében. Az utolsó portást is ki kell rúgni, ha balodali vagy liberális, hogy ne szabotálhassák el a Nagy Tervet.
Ez az irracionális kockázatkerülés hajtotta a Nemzeti Együttműködési Rendszerének (NER) kialakítását, a választási rendszer professzionális átszabását (ami előre egységbe kényszeríti azokat, akik amúgy egymással is versenyeznének), a fékek és ellensúlyok olyan kínos mértékű leépítését, ami illiberális demokrácia és egyéb névvel mostanra külön szótárt igényel.
Ez a félelem a motorja annak, hogy választási program írása, majd annak vitában való nyilvános megvédése és megerősítése helyett egy saját (média)világ felépítése történik, ahol a legdurvább rajongók azt is ellenségnek tekintenék, aki betűről betűre ugyanazt mondaná és képviselné, mint Orbán Viktor – pusztán azért, mert az illető maga nem Orbán Viktor. Ez a hisztérikus félelem az ún. ballibektől transzformálódott át a hívek fejében a Nyugat és annak értékeitől való elforduláshoz, és a „csak a Fidesz” (helyesebben: „csak az Orbán”) kőbe vésett téziséhez, ami a keleti nyitás ideológiájával szükségszerűen elvezetett földrajzilag is Putyin és Erdogan illiberális világához.
A 2014-es három választás eredménye látszólag tökéletesen visszaigazolja a választott stratégia sikerét. Mi sem tűnhetett egyszerűbbnek, mint az újabb kétharmaddal a felépített rendszer konszolidálása, a jó kormányzás korszakának beköszöntése.
Talán az ellentábornál csak a Fidesz-hívek vannak mostanra jobban megdöbbenve, hogy a valóság hogyan lehet ettől a lehető legmesszebb. Mégis mi történik? A Magyar Nemzet és a HírTV mostanra ellenzéki? A keleti nyitás katonája, Tarsoly Quaestor Csaba 150 milliárdos csalásban érintett? Ha épp nem Rogán ingatlanügyeiről szólnak a hírek, akkor Tiborcz korrupt szerződéseiről? A jó kormányzás a netadó, a kötelező drogteszt a gyerekeknek vagy a vasárnapi plázabezárás lenne?
A kockázat nem vész el, csak átalakul. S Orbán a napokban éppen a legnagyobb ideológiai csatáját veszti el: ugyanis az általa megálmodott illiberális NER egyértelműen a kormányzásképtelenség felé zuhan a centrális erőtérben. És ennek oka csak és kizárólag maga Orbán Viktor.
Az illiberális demokráciáknak (autokráciáknak) nyersanyagok nélkül hozzáértők kevés jövőt jósolnak a régiónkban. Ehhez ugyanis az kellene, hogy Orbán Viktor egy stabil erőforráson tenyerelve a legnagyobb oligarchává válhasson, kiiktatva minden versenytársát. De ezt itt egyszerűen az anyag- és energiamegmaradás lehetetlenné teszi. És egy kicsit még Angela Merkel.
A parlamenti belépővel is rendelkező Tarsoly Csaba ügye több szempontból átütő jelentőségű. A tény, hogy a Szijjártó vezette külügy állami cégei a Quaestornál fektettek be, kétlábbal tapossa azt a képet, hogy a kormány komolyan harcolna a „speklulánsok” ellen, és a NER képes a közvagyonnal felelősen gazdálkodni. A magyar kormányzat döntései 148 országból csak a 132-dik legátláthatóbbak, ami két hellyel rosszabb, mint a háborúval küzdő Ukrajna helyezése. A bizalmatlanságot tovább fokozza, hogy Tarsolyra (és a januártól előzetesben ülő Kiss Szilárdra és annak orosz nejére) bízták a moszkvai és isztambuli kereskedőház szponzorálását, igazolva az összes aggodalmat a keleti nyitással kapcsolatos kockázatokkal kapcsolatban.
Hogy az ígért egyéni számlás nyugdíjrendszer vagy az egészségügy átalakítása sehol nincs, hogy az ország energiahatékonyága elmarad, hogy az oktatásban vissza kell bontani azt is, amit eddig is csináltak az csak az országnak (nagyon) rossz. A Tarsolyok és Simicskák ugyanakkor már Orbán hatalmát is fenyegetik. Sőt ebben a kézivezérelt rendszerben effektíve az operatív kormányzóképességet is. Ezzel egy időben felnőtt a Jobbik, ami a fideszes korrupcióból kiábrándult szavazóiknak egy jól artikulált illiberális szőnyeget jelent.
Orbán saját irracionalitása vezetett oda, hogy a demokratikus ellenzékkel és a Nyugattal való (sokszor nyerhető) viták helyett innentől a Jobbik és a Putyin jelentette óriási kihívással (is) kelljen foglalkoznia. Már ha valamelyik problémás oligarcha éppen nem viszi el minden idejét.
Ha tetszett a bejegyzés:
1. Gyere el valamelyik következő eseményünkre!
2. csatlakozz a csapatunkhoz! Klikk ide!
3. Szeress minket Facebookon!
