Valószínűleg Orbán nem tanult eleget Soros pénzén Oxfordban, de reméljük, hogy a diplomácia és az önszerveződés fogalmait egyszer csak megtanulja.
Papp Roland írása
A Fidesz és a fideszközeliek egyre gyakrabban beszélnek valami rejtélyes erőről, ami a háttérben mozgatja a szálakat. Nem tegnap kezdték el hangoztatni magas pozícióban lévők, hogy a világ ellenséges a magyarsággal szemben, és globális erők támadnak minket már vagy ezer éve. Igaz, ha rákérdeznek, hogy kinek az ügynökei vannak itt, akkor inkább elfutnak válasz helyett. Aztán tegnap megszületett Orbán válasza: a háttérhatalom az a soft power. Ennek ugyan se füle, se farka, de sokat sejtet arról, hogy mit is gondol a magyar kormányfő a diplomáciáról vagy a civilekről.
A soft power fogalma a nemzetközi kapcsolatok elméletében egészen mást jelent, mint amire Orbán értette. A soft power (kb. puha hatalom) fogalmát Joseph Nye vezette be, méghozzá a nemzetközi politika azon eszköztárára értve, ami nem a „hard power” (kb. kemény hatalom). A nagyhatalmak ugyanis sokszor használnak kemény (hard) eszközöket, azaz hadsereg vagy fegyveresek beavatkozásával, esetleg annak fenyegetésével érik el a céljaikat. Ha nem használhatjuk az ázsiai tengeri kikötőt, akkor bevonulunk sereggel és kikényszerítjük, amit szeretnénk. De a blokád vagy szankció is beletartozik ebbe a kategóriába.
A huszadik század második felében azonban egyre inkább előtérbe kerültek olyan eszközök a diplomáciában, amikben a kényszerítés már nem volt elfogadható, de az országok így is próbálták elérni külpolitikai céljaikat. És itt jön be a soft power. Befolyást nem csak úgy lehet szerezni, hogy megmutatjuk, mekkora rakétánk vagy tankunk van. Ennél sokszor hatékonyabb, ha kulturális, gazdasági és egyéb módokon próbáljuk elérni céljainkat. Az ilyen eszközök használata a soft power. Ha Amerika lebombázza a tálibok állásait a pakisztáni-afgán határon, akkor hard powert használ, ha pedig fölépíti a helyi rendőrség épületét és célzott segélyekkel küzd a szegénység ellen, akkor a soft powert alkalmazza. Persze nem lehet mindig kizárni a hard powert, de az utóbbi évek is bizonyítják, hogy soft eszközök nélkül a stabilitás legalábbis kétséges.
Az Európai Unió nem rendelkezik saját hadsereggel, így külpolitikája alapvetően a soft power-re épül. Épült ez akkor is, amikor mi még csak tagjelöltek voltunk. A különböző támogatásokat arra kaptuk, hogy segítsenek Magyarországnak és a térség többi országának a rendszer demokratikus és gazdasági átalakításában, hogy itt is működő piacgazdaság és demokrácia legyen, a nyugat elveinek és érdekeinek megfelelően. De ma is így működik az Uniós külpolitika, például azon kelet-európai országokkal kapcsolatban (Ukrajna, Moldova stb.), akik számára az EU tagság jelenleg nem lehetőség, de Európának fontos a stabilitás. A vízummentesség, ösztöndíj-rendszerek, kulturális programok mind-mind a soft power-t jelentik. Azért áldozunk pénzt, erőforrást és energiát, mert szeretnénk minél több stabil és demokratikus társadalmat látni magunk körül.
Sőt, lassan 3 évtizede így alakítja az összes magyar kormány a kapcsolatainkat a határon túli magyarsággal. Kulturális és gazdasági kapcsolatok erősítésével tudjuk a legtöbbet elérni. Senki nem gondolhatja, hogy az erdélyi magyarsággal a szoros együttműködést a román kormány zsarolásával lehetne elérni. Ha valaki pedig szeretné részletesen tanulmányozni azt, hogy egy kis ország hogyan ölhet állami milliárdokat gazdasági és kulturális kapcsolatok építésére; a közös érdekek és értékek megtalálására és ápolására, az böngéssze bátran a keleti nyitás honlapját. Szép, szinte tankönyvi példája a soft power építésének.
Persze Orbán nem teljesen, csak nagyjából tévedett, amikor Sorost akarta összekeverni a soft power-rel. Hiszen a „Soros hadsereg” is kulturális és politikai eszközökkel, civil szervezeteken keresztül szeretné elérni a célját, szóval soft eszközöket használ. De a civil szféra, bár lehet célja és eszköze soft powernek, nem a diplomácia eszköztár alárendeltje, és pláne nem titkos tervek kivitelezője.
A civilek azok az emberek és szervezetek, akik nem profitot szeretnének, nem közvetlen pozíciókat akarnak elérni, bár sokszor politizálnak ők is. De Orbán tagadja, hogy különböző véleményeknek és saját maguk által szervezett csoportoknak bármi helye lenne a társadalomban. Ez persze elég félelmetes, és csak remélni tudjuk, hogy retorikai húzásként vagy puszta számításból mondja ezt, és nem hiszi el, amit mond.
Ha azt állítja Viktor, hogy csak a külső hatalmi érdek az, amiért itt bárki segítette a bevándorlókat, amiért az emberi jogokért tüntetnek, amiért emberek szabadidejükben cigánytelepen önkénteskednek vagy betegeket ápolnak, akkor nem csak egy nemzetközi kapcsolatok szakszót ért félre Orbán, hanem a modern társadalmakat is. Mert a működő civil társadalom elsősorban nem az amerikai üzleti körök érdeke, hanem Magyarországé.
A civil szférára szükség van. Magyarországon is és máshol is, civilnek lenni azt jelenti, hogy valamilyen célért szerveződni és tenni. Egyrészt számos feladat van, amit a civil szféra, főleg nem-kormányzati szerveken (NGO) keresztül egyszerűen jobban tud ellátni. A szegények, betegek megsegítése, oktatási feladatok és számos egyéb feladatban a rugalmasság és helyhez kötöttség jobban működik, ha nem az állam szervezi. Másrészt szükség van korlátokra, ellenőrzésre, amit a civilek tudnak biztosítani. A szomorú persze az, hogy akár a Civil Összefogás Fóruma (CÖF) is lehetne egy jól működő civil szervezet, hiszen még fontos kérdésekről is beszélnek, de ők ezt is csak a közhatalom és a Fidesz közvetlen érdekéhez mérten tudják elmondani. Civilek nélkül nincs pluralizmus, csak a többség diktatúrája, csak a központi hatalom merev rendszere.
Valaha a Fidesz is így indult. Nem voltak se gyíkemberek, se háttérben a világrend megdöntésére irányuló pénzemberek. Csak volt egy rakás fiatal, aki látta, hogy a kommunisták által irányított KISZ nem szolgálja az ifjúság érdekét. Akcióztak, lázongtak, szerveződtek. Ehhez képest ma már ott tartunk, hogy Lázár szerint az amerikai külpolitika úgy éri el céljait, hogy a milliárdos Soros György kilóra megveszi Obamát, a migránsokat és a magyar civileket is, csak azért, hogy megdöntse Magyarországot. A civileket a legtöbb országban segíti az állam, így itthon is, de ez önmagában kevés. A sokszínű, változatos és rugalmas civil élethez kellenek adományozók, támogatók, önkéntesek. Így nem egy Sorosra lenne szükségünk, hanem inkább több millió olyan magyarra, akik hónapról hónapra egy kicsivel tudják támogatni a különböző szerveződéseket. És bár az SZJA 1% fölajánlás már működik, még messze van az, hogy önmagunk szervezzük meg magunkat. Bár persze lehet, mi mind adó 1% fölajánlók is csak a Brüsszel-New York-Tel Aviv tengely parancsára tettünk így. Akiket pedig a gyíkemberek irányítanak.
Nem szívesen teszi az ember, hiszen minap születésnapja volt a miniszterelnök úrnak, de a soft power ilyen félreértéséért bukás járna minden politikatudománnyal foglalkozó szakon. Valószínűleg Orbán nem tanult eleget Soros pénzén Oxfordban, de reméljük, hogy a diplomácia és az önszerveződés fogalmait egyszer csak megtanulja.
Papp Roland
