Függetlenül minden társadalmi, vallási, politikai meggyőződéstől mindannyiunk közös ügyének kell tekintenünk az erőszak elleni küzdelmet. E szerint kell tenni azért, hogy azokat, akiket józanész, erkölcs és gerinc nem tart vissza, a hosszas börtönbüntetés és a társadalmi páriává válás kilátása rettentse el.
László Barbara írása
Aki a napokban értesült Kiss László úszóedző – saját köreiben ismert és elfogadott – dicső múltjáról, egy percre talán átengedte magát az esetet megillető elborzadásnak (gyengébb gyomrú olvasók talán némi émelygést is érezhettek). Adott egy férfi, egy sportoló, aki a rábízott tanítványt a rosszullétig segített lefogni az őt erőszakoló állatoknak, majd mikor a lány már nem volt eszméleténél, maga is közösült vele. Ezt követően mi sem lett volna természetesebb a számára, mint hogy következmények nélkül folytassa pályáját, a véletlen azonban úgy hozta, hogy a lány családja nem hagyta annyiban a történteteket. Kiss László az erőszaktevők azon egy százalékához (!) tartozik, akiket bíróságon elítélnek. Helyzetéből fakadóan ennek ugyan csak töredékét ülte le (36 helyett 20 hónapot), majd minden mehetett tovább: kollégái, sporttársai elnézték „botlását”. Ahogyan tömött BKV-járatokon az utasok a szarszagot, egyesek talán fintorogtak kicsit, de azért a busz haladt tovább, előbb-utóbb a szag az utazás részévé vált, a felszálló kisebb bűzforrások pedig egy idő után már meg sem kottyantak.
Kiss László úszóedző és Gyárfás Tamás uszodasejk (forrás)
55 év telt el. Hogy ma Magyarországon nagyon rosszul állunk az erőszak megítélése és büntetése kapcsán, talán felesleges kifejteni, elég végigtekinteni az elmúlt pár év termését. A gólyatábori erőszakok eltusolása, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság áldozathibáztató videói, feleségverő képviselők (vak komondorok) – majd a hangosabb eseteket elvétve kísérő látszatgesztusok, jelentősebb hányadban a probléma elkenése, az erőszakot a férfi alaptermészetének betudó (és a nő által éppen ezért megelőzhetőnek tartó) sajnálkozó karszéttárás.
Ahogy mindig, most is megjelennek majd az adott esetet elemző cikkek, felszólítások, hogy Kiss László mondjon le: hullámok egy nagyobbat csobbanó kavics után. A Magyar Úszó Szövetség ugyanakkor kiáll Kiss László mellett, a férfi jogához, hogy ne kelljen megbélyegezve élnie egy ilyen mérhetetlenül kegyetlen bűn után, ami a másik (a vétlen) fél életében örökre nyomot hagyott.
Valódi változást csak az hozhat, ha a teljes társadalom (vagy legalábbis nagyobb részének) megítélése változik az ilyen ügyekben. Ha iskolás koruktól megtanítjuk a gyerekeinknek, hogy hogyan ne váljanak elkövetővé, és milyen jogi eszközök és mentálhigiénés segítségek állnak a rendelkezésükre, ha áldozattá válnak. Ha időben megtanulják, hogy az erőszakra nincs ok, nincs mentő körülmény, semmilyen esetben nem lehet válasz. Ha eljutunk a társadalmi fejlettség azon fokára, ahol az intézkedő rendőr nem mosolyog össze az elkövetővel a nő feje felett. Ahol a tanúk nem néznek félre és keresnek mentő körülményeket. Ahol a kórházban nem kap megrovó tekinteteket az éppen élete legnagyobb traumáján átesett áldozat. Ha majd az erőszak nagyon is valós problémáját nem csak egy szűk réteg érzi a sajátjának.
Minthogy egy másik ember ellen elkövethető egyik legsúlyosabb vétség, függetlenül minden társadalmi, vallási, politikai meggyőződéstől mindannyiunk közös ügyének kell tekintenünk az erőszak elleni küzdelmet. E szerint kell tenni azért, hogy azokat, akiket józanész, erkölcs és gerinc nem tart vissza, a hosszas börtönbüntetés és a társadalmi páriává válás kilátása rettentse el.
László Barbara, az Y-GEN tagja
