VENDÉGSZERZŐNK ÍRÁSA.

A Jobbik “európai béreket” ígér azonnal, szabályozói eszközökkel, egyenjogúságunkra hivatkozva - ez szlogen az EP választási kampányuk egyik központi eleme. Ez az üzenet nemcsak demagóg és populista, de számos ponton súlyos csúsztatásokat és valótlanságokat tartalmaz, és hamis ígéretekkel próbálja meggyőzni a kevésbé tájékozott választópolgárokat. Némi közgazdaságtani gyorstalpalóval igyekszünk tisztítani a képet.

A fenti érvelés egyik kulcseleme, hogy Magyarországban is ugyanannyiba kerül megélni, mint Nyugat-Európában. Ez azonban nincs így. A közgazdaságtan számos elmélete magyarázza, hogy kevésbé fejlett országokban miért alacsonyabbak az árak, és ezek arra is felhívják a figyelmet, hogy az árszínvonal különbsége elsősorban olyan szolgáltatások árában mutatkozik meg, amelyek jellegüknél fogva nem kerülnek külkereskedelmi forgalomba (pl. hajvágás, lakbér), hiszen a kereskedelmi forgalomba kerülő termékek esetén a nemzetközi verseny többé-kevésbé kiegyenlíti az árakat (pl. élelmiszerek, iparcikkek). Éppen ezért lehet, hogy a német vagy holland Lidlben ugyanannyiba kerülnek az élelmiszerek, mint itthon, vagy hogy hűtőszekrényt Bécsben is annyiért lehet venni, mint Pesten, de a szolgáltatásokat is beleszámolva Magyarországon jóval alacsonyabb az árszínvonal, mint az EU átlaga. A lakhatási és rezsiköltségek alig 40 százalékát teszik ki az uniós átlagnak, jóval kevesebbe kerül az egészségügyi ellátás, az oktatás, és a piaci szolgáltatások is (30-40% körül). A megélhetési költségek számbavételekor a lakhatás éppolyan fontos, mint az élelmiszerek ára (még a szegényebbeknél is), tehát egyáltalán nem igaz, hogy európai árakat kellene fizetnünk. Az átlagos magyar árszínvonal jócskán elmarad a 28 uniós ország átlagától, annak alig felét teszi csak ki, a nyugati országokénak pedig még annál is kisebb hányadát.

Áraink tehát az uniós átlag felét teszik ki, de a hazai átlagbér az uniós szintnek kevesebb mint harmada. Ebből az is következik, hogy a magyar átlagbér vásárlóereje kisebb mint a nyugat-európai vagy uniós béreké, azaz nálunk kisebb az ún. reálbér. Ez azt jelenti, hogy fizetésünk kevesebb termék és szolgáltatás megvételére elegendő, mint Európában, azaz rosszabb a munkavállalók életszínvonala. És ez a Jobbik kritikájának lényege is, ami egy valós problémára hívja fel a figyelmet. 

A reálbérkülönbségek oka az, hogy a munkáért kifizetett bér nagyjából a munkás által előállított többletértékkel mozog együtt. Ha kisebb egy munkás által egységnyi idő alatt megtermelt érték, azaz kisebb a termelékenysége, akkor munkáltatójának is csak ennek megfelelően kisebb értékű, kisebb vásárlóerejű bért éri meg kifizetni, hiszen különben veszteséget termelne a cége. Az alacsonyabb magyarországi reálbért így feltehetőleg a magyar munkások alacsonyabb termelékenysége magyarázza. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy az egy főre jutó hozzáadott érték, azaz a vásárlóerő-paritáson mért GDP/fő mutató Magyarországon az uniós átlag csupán kétharmada, az osztrák szintnek pedig alig több mint fele.

Az “európai munkáért európai béreket” követelésből az “európai munka” bizonyos értelemben tehát nem valós. Mielőtt valaki felháborodna azon, hogy a magyar szakmunkás, orvos vagy mérnök semmivel sem ügyetlenebb, képzetlenebb nyugat-európai társainál, és igenis képes ugyanannyi érték előállítására, fontos leszögezni, hogy a munka termelékenysége egyáltalán nem csak az adott munkás képességeitől függ, sőt, nagyrészt inkább mástól. Mi más magyarázná különben, hogy az ugyanolyan képességekkel megáldott magyarság csupán felakkora GDP-t termel, mint szomszédaink? Az ugyanis, hogy milyen termelékeny egy munkás, nagyban függ a rendelkezésére álló eszközöktől, technológiai lehetőségektől, tehát az országban felhalmozott tőkeállomány minőségétől és mennyiségétől, az infrastruktúra fejlettségétől, a technológiai színvonaltól, és az adott ország intézményrendszerének hatékonyságától. Egy olyan országban, ahol kiépült a megfelelő infrastruktúra, sűrű az úthálózat, a legtöbb helyre be van kötve a víz és az áram, továbbá megvan egy magas szintű felhalmozott technológiai tudás és háttér, ugyanaz a munkás jóval nagyobb hatékonysággal tud dolgozni, így több érték előállítására is képes. A vállalatok is hatékonyabban tudnak működni egy olyan intézményi környezetben, ahol jogbiztonság van, szigorú törvények védik a tulajdont és a szerződések kikényszeríthetőségét, valamint kiszámítható az adózási és az üzleti környezet, továbbá megfelelő intézmények garantálják a piaci verseny tisztaságát, és a piacok zavartalan működését (pl. versenyhivatal, központi bank).

A magyar életszínvonal, a magyar bérek tehát nem azért alacsonyabbak, mert a “gonosz multik” kiszipolyozzák szegény népünket, és külföldre hordják a magyarok által megtermelt jövedelmet, hanem azért, mert a magyar gazdaság kevésbé hatékonyan van megszervezve. Következésképpen a probléma nem is kezelhető pusztán szabályozói eszöközökkel úgy, ahogy a Jobbik javasolja (kötelezni a multikat az uniós bérszínvonalhoz közelítő fizetésekre): nem lehet mintegy varázsütésre úgy dönteni, hogy mától hirtelen jobban fogunk élni és több lesz a fizetésünk, hiszen nem is lehet egyik napról a másikra többet és jobban termelni..

Közgazdasági szükségszerűség, hogy a szabályozói úton, mesterségesen a piaci érték fölé emelt bérek a jólét növelése helyett inkább csökkentik a megtermelt jövedelmet. Ha a munka úgy lesz drágább, hogy közben nem javult a termelékenysége, akkor a vállalatoknak kevésbé éri meg foglalkoztatni az embereket, és inkább elbocsátásokkal fogják vissza a termelést. Ez növeli a munkanélküliséget, csökkenti a keresletet, és visszaveti a termelést, tehát összességében rosszabbul jár az ország.

Éppen ezért nagyon hamis és hazug a Jobbik ígérete, amit a kevésbé tájékozott emberek könnyen elhihetnek. Az uniós életszínvonalhoz való felzárkózásban megrekedt, régiós versenytársaihoz képest leszakadó Magyarország valóban olyan problémát jelent, amit orvosolni kell. Ez azonban nem megy varázsütésre. Ehhez olyan reformok kellenének, amelyek segítik a piacgazdaság hatékony működését, rugalmasabbá teszik a munkaerőpiacot, növelik az innovációra sarkalló verseny szerepét, beruháznak az oktatásba és az infrastruktúrába, csökkentik a mindenre rátelepedő  hatékonytalan állam befolyását, kiszámíthatóbbá teszik az üzleti környezetet, egyszerűsítik és összehúzzák az átláthatatlan és torzító adórendszert, visszaszorítják az erőforrásokat pazarló korrupciót, és az uram-bátyám viszonyok helyett a teljesítményt teszik az előrejutás kulcsává. A jogbiztonság és a demokratikus intézményrendszer lerombolása, a kiszámíthatatlan különadók bevezetése, a felsőoktatásból való forráskivonás és az alacsonyabb hozzáadott értéket előállító “újraiparosítás” vagy “munkagazdaság” koncepciójának erőltetése éppen az ellenkező irányba visz.

Ezek bonyolult problémák, melyekre nehéz és fáradságos úton lehet csak összetett megoldásokat találni. A Jobbik által sugallt egyszerű megoldások hazugok és kontraproduktívak. Abban a célban kivétel nélkül mindenki egyetért, hogy Magyarországon az európai szinthez közeledve növekedjen a tragikusan alacsony reálbérszínvonal, és megálljon, megforduljon a leszakadás. A Jobbik ilyen szempontból valós problémára mutat rá. Azonban hamis ígéret, hogy egy ilyen komplex probléma a Jobbik által sugalmazott egyszerű megoldásokkal kezelhető. Az Együtt-PM a periféria hosszú távú felzárkóztatását, és nem a szabályozói eszközökkel történő beavatkozást támogatja. Óriási különbség az is, hogy erre az Együtt-PM-nek van egy kidolgozott, komplex programja, míg a Jobbik azzal ámítja a választókat, hogy Vona Gábor majd megnyom egy nagy piros gombot, és hirtelen az uniós átlag közelébe ugranak fizetéseink.

Update1: Akit részletesebben is érdekel a fenti téma, még több adatot, ábrát és érvet találhat itt.

Update2: Cikkünk megírása után hasonló gondolatokat fogalmazott meg Oblath Gábor is, az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének kutatója.