Hányan gondoltak közületek arra, hogy külföldre mennek tanulni, dolgozni vagy ÉLNI úgy általában? Őszintén megvallom, hogy nekem sose volt nagy kedvem hozzá, Magyarországon akartam maradni, aztán az élet valahogy mégis úgy hozta, hogy már három hónapja élek Belgiumban.
Mi változott meg? Semmi. Csupán egy csereévet töltök itt, tehát júliusban, a tanév végén hazamegyek, hogy folytassam tanulmányaimat a gimnáziumban, várva, hogy vége legyen és belezuhanjak az otthoni körülmények által kreált „mély vízbe”, amit a ballagások alkalmával elérzékenyülő iskolaigazgatók csak úgy emlegetnek A Nagybetűs ÉLET.
Viszont tudom, hogy ezzel manapság kevesen vannak így, legalábbis generációm általam ismert tagjai nagy többségben „lelépnek” amint lehet. És az elképesztő ebben az, hogy már nem csak mint a Magyarországi élethelyzet megoldására (kvázi elkerülésére) válasz ez, hanem elfogadott, természetes mérföldköve lett az életünknek. Olyan reménytelenül beleivódott a gondolkodásunkba, hogy ezen már csak egy radikális változás segíthet.
