A politikai véleményüket békésen kifejezőkkel szembeni agresszív hatalmi reakció az önkényuralmi rendszerek sajátja. Az ilyen rezsimek a kritikára a párbeszéd vagy akár a megértésre való hajlandóság tettetése helyett nyíltan vállalják, hogy a nekik nem tetsző véleményeket megfogalmazókra adott természetes reakció a karhatalmi erőszak és a börtönnel való fenyegetés. Minél súlyosabb, annál jobb. Ha ez a tétel igaz, akkor a mai politikai rendszer világos úton halad – a nyílt önkény felé.

A honpolgári aktivitás persze messze nem divatos manapság hazánkban. A közügyekkel foglalkozók legjobb esetben is idealista bohócnak tűnnek sokak szemében, rosszabb esetben álruhába bújt és már rohadásnak indult politikusoknak. Pedig demokrácia nem működik a közügyekről folytatott nyilvános viták nélkül, ahhoz meg kell valaki, aki vitatkozik a nyilvános térben. Aki kifejezi, ha felháborodik, undorodik, vagy csak éppen nem ért egyet valamely döntéssel, amelyet a nép által hatalommal felruházott hölgyek és urak hoznak.

Ezért aki demokráciát akar, az segíti a nyilvános viták tereinek kialakítását, és bátorítja, de legalábbis meghallgatja a kritikát. Aki pedig lerombolja a demokráciát, az cenzúrát vezet be és öncenzúrára kényszerít, médiumokat vásárol fel, és jogszabályokkal lehalkítja a nép szavát. S ha úgy érzi, hogy elérkezett az idő, hogy kimutassa a foga fehérjét, akkor a kritikusokkal szemben egészen elképesztő indokolással büntetőeljárásokat indít, azokkal fenyeget, de minimum rendőrt küld késlekedés nélkül. 

Az átkosban volt erre a célra külön büntetőjogi szabály, izgatásnak nevezték. A politikai rendszerrel szembeni nyílt kiállás alapesetben hat hónaptól öt évig terjedő szabadságvesztéssel volt büntethető. Az legalább tiszta beszéd volt. Ha mocskos is volt a szabály, de legalább őszinte.

A 2010. óta létrejött Nemzeti Együttműködés Rendszerének hozzáállása a kritikusaihoz lassan már nem jobb, mint a szocialista rezsimé volt, de még hazug is 

Az elfajzás első világos tünete az LMP-sek leláncolására adott reakció volt: személyi szabadság megsértése miatt indítottak büntetőeljárást a magukat leláncoló képviselőkkel szemben – pedig csak annyi történt, hogy a képviselő hölgyek és urak nem tudtak beállni az Audijukkal a munkahelyük parkolójába. Azóta sokasodtak a hasonló események: a Fidesz székházát demonstratívan elfoglalókkal szemben mindenféle abszurd eljárást indítottak, a kormánypárt által uralt médiumok erőszakos behatolóként állították be az aktivistákat, pedig ha erőszakos ember volt a helyszínen, akkor az a székházat védő, korábban gyilkosságért börtönben ült Sz. Ferenc volt. A „Royal Wedding”, az „Ország házon kívül van” akciók szintén nem maradtak rendőrségi reakció nélkül. Most pedig a köztársasági elnöki rezidenciára mindenféle erőszak nélkül felmászó fiatalokkal szemben intézkedetek nemzeti jelkép megsértése és garázdaság gyanúja miatt, de valaki már terrorcselekménynek nevezi az esetet, és a Békemenet egyik állandó résztvevője szerint az ilyet Amerikában lelövik – amiből nyilván következik, hogy a béke jegyében minimum itt is így kéne tenni. Hogy az oroszok mit tennének, azt jó nem is tudni.

Persze lehet azt mondani, hogy kétszeresen idióta (copyright Kövér doktor), aki egyrészt közügyekkel foglalkozik, másrészt ilyen abszurd hatalmi fenyegetésektől visszariad. Merthogy senki nem töltött még egy napot sem börtönben a felsorolt cselekmények miatt, a hatalom kicsinyes játszmáinak meg nem dől be egy forradalmár (aki minden városba kell). Csakhogy ez nem ilyen egyszerű. Mert a közügyekkel foglalkozás mindig személyes áldozatokkal jár – pénz, idő, energia mindenképpen, tisztességes demokráciában is. Ha ehhez személyes kockázat is társul, akkor várható, hogy a mérlegelés egyeseknél inkább azt sugallja majd, hogy jobb kussolni. Mert mi van, ha 0.1% esélye van annak, hogy a Polt Péter által vezetett független ügyészség komolyan veszi a politikai elvárást, és végigvisz egy büntetőeljárást? Mi van, ha véletlenül előzetesbe helyeznek valakit, mit ér vele a terhelt, ha végül fel is mentik? Terroristáknak végülis börtönben a helyük. Ha valaki ilyeneken kezd el gondolkodni, akkor könnyen juthat arra következtetésre, hogy hagyja az egészet a fenébe. Otthon marad, vagy ha tud, elmegy az országból. És itt maradnak a kussolók milliói. Minél többször lép fel a hatalom büntetőjogi fenyegetéssel, minél abszurdabb vádakkal és minél súlyosabb büntetést kilátásba helyezve lép fel, ennek valószínűsége annál nagyobb. És annál szűkebb a tere demokrácia. 

Orbán Viktor azt mondta, hogy ne azzal foglalkozzunk, amit mond, hanem azzal, amit tesz. Ha megfogadjuk tanácsát, akkor világos hol élünk.

Az egészben már csak hab a tortán, hogy a Fidesz képviselőinek 2007-ben lehetett minden jogkövetkezmény nélkül a Parlament védelmére (jogellenesen) felállított rendőrségi kordont elbontani. Az a szólásszabadság jegyében végrehajtott honpolgári hőstett volt. A magát leláncoló képviselő viszont büntetőjogba ütköző módon a képviselőtársai személyi szabadságát sérti meg, a köztársasági elnök erkélyére felmászó fiatal pedig terrorista, de minimum nemzeti jelképet megsértő garázda.

A szabadság szolgaság, Oroszország mindig is a barátunk volt, Brüsszel meg az ellenségünk. Az atom a legbiztonságosabb energia, Csernobil és Fukusima soha nem létezett. A Fideszben fiatal demokraták ülnek.