Politizálni macerás? Igen. Fárasztó? Igen. De hogy szégyenkezz azért, mert elmondod a véleményed arról, ami érint? Na, az csak azokat segíti, akik mások helyett és másokról akarnak dönteni.

Papp Roland írása

Kedves tanárok, diákok, ápolók, taxisok, internetezők! Akár még meg is hallgathatnánk titeket, de mivel ti POLITIZÁLTOK, ezért lényegtelen a véleményetek. Aki politizál, azzal nem is kell beszélnünk. Leülhetnek, egyes.

Ez a hozzáállás nyilvánvalóan hazug és káros, a hatalom mégis évtizedek óta igyekszik így beállítani a közügyekbe beleszóló embereket és csoportokat, hiszen így nem is kell velük foglalkozni. Akire rásütik azt, hogy ő politizál, annak az állítása automatikusan lényegtelen lesz a mai magyar közbeszédben. Ahhoz, hogy Magyarország valaha jól működő demokrácia legyen, ezzel a hamis állítással le kell számolnunk. Kezdjünk is hozzá!

Lassan már minden tüntetésre, találkozóra sőt Facebook-bejegyzésre, ami nem azonos a Fidesz álláspontjával, elmondja valamelyik kormánypárti politikus vagy megmondóember, hogy lám-lám, ők csak politizálni akarnak, pártpolitikusok és nem szakmai érveket mondanak. Sőt, a politizálást el is kéne kerülni. Ezekből az állításokból persze az következik, hogy a politika valami mocskos, undorító tevékenység. Ha valaki egy pocsolyában hempereg, azt a nyakig sáros embert sem lehet túl komolyan venni, így a politizáló pedagógussal sem érdemes beszélni. Vagy lehet ám politizálni, de az csak a fehér, negyven feletti, heteró, lehetőleg jogvégzett férfiak dolga. Aki nem ebbe a körbe tartozik, az lesz szíves kussolni. Valójában pontosan ezt jelenti a Fidesz ilyen jellegű kommunikációja, amiben tudatosan összekeveri a fogalmakat, ráépít a kádári örökségre és beidegződésekre:a politika a politikus dolga, aki amúgy nem való emberek közé.

Azt persze érezzük, hogy a választási listás helyek kiosztása, és a nemzeti kerettantervről való megállapodás különböző ügyek, különböző ügymenettel. Amikor az oktatásról vagy egészségügyről beszélnek az abban érintettek, a demokrácia egyik legalapvetőbb lépését gyakorolják: beleszólnak a közügyekbe. Az angolban például nem csak egy szó van a „politikára”. Megkülönböztetik, hogy egy policy a téma, azaz az adott ügyet érintő szabályok, elvek, szakpolitikák csoportja vagy valami más. Ami ettől különbözik az például a politics, a személyi ügyek, a pártpolitika, az emberek és vezetők viszonya és kapcsolatai. Ha mondjuk egy vállalat személyzeti policy-járól beszélünk, akkor mondhatjuk, hogy a cég csak minimum három éves gyakorlattal rendelkező embert vesz föl vezető pozícióba, ez az ő előírásuk. A személyzeti politics pedig arról szól, hogy most Jutkát vagy Erzsit kéne előléptetni, hiszen Zsolt jobban megbízik Jutkában, de Erzsiben jobban megbízik az igazgató. Ezek természetesen összefüggenek, és mind a kettő fontos, de érdemes néha külön beszélni ezekről.

Bizonyos fideszes politikusok gyengébb pillanataikban elismerik, hogy fontos az érintetteknek a döntésekbe beleszólni: legyen az az ágazatban dolgozó ember vagy a helyi lakos, vagy egy szektorban érintett vállalkozó. De ha egyszer csak kényelmetlenné válnak a kérdések, akkor jöhet az aduász: a tiltakozók politizálnak, pártpolitikusok, végső esetben pedig GYURCSÁNY van a háttérben, azaz jobban járunk, ha a Fidesz majd inkább megoldja egyedül.

A Fidesz szerint az ellenzék

Aki kijár tüntetésre, az politizál. Véleményt mond a közügyekről. Sokszor egy policy okán, és kevésbé a politics miatt. Például a kockásinges tüntetések arról szóltak, hogy sok érintett nagyon nem szereti a Fidesz oktatási policy-ját, szakpolitikáját. Amit a kormány oktatással kapcsolatban tanúsított „politics” szellemében, eddig nem sok hasznot vagy jót hozott. Senkit nem érdekel, hogy kicsoda a KLIK vezetője és ki az, aki oktatási államtitkár pozícióban hajtja végre Viktor parancsát. A kerekasztal lebegtetése, az érintettek egymással szembeni kijátszása fontos taktika, csak éppen nem arról szól, amivel a kezdetben bajuk volt a tiltakozóknak. Aki a policy-ről beszélne, arra ráfogják, hogy a politics érdekli csak, és így jutunk el oda, hogy figyelmen kívül lehet őket hagyni.

Orbán Viktor a politics-ban talán a legjobb és legtapasztaltabb ember az országban. Párton belül és kívül is úgy mozgatja a szálakat, hogy más ne is jusson szóhoz. Már-már közhely, de tényleg kézi vezérléssel működteti az országot. Viktor rendszerében éppen emiatt nem az a fontos, hogy mi működne jól, mi lenne a hatékony: a legfontosabb az, hogyan tudja kontroll alatt tartani a személyeket. Úgy tűnik, a Fidesz nem is tudja elképzelni, hogy mások elsőbbséget adnának a bizonyítékokon és racionálisan alátámasztható érveken alapuló politikának/policy-nek. Lehet, hogy csak magukból indulnak ki. Orbánék tagadják, hogy lehet anélkül is beszélni egy témáról, hogy abban ne legyen benne, hogy kit szeretnénk látni az ország vezetőiként. A szakmai érvekbe és a policy kérdésekbe is belelátják, hogy ez is csak egy ravasz terv az ő megbuktatásukra. Nem hisznek abban, hogy civilként is lehet politizálni, a politics helyet a policy-t is előtérbe lehet helyezni. Pedig a demokráciában a policy is fontos, és azoknak kell dönteni az ügyekről, akikre hatással lesz a döntés. Ez a demokrácia alaptermészetéből következik, hiszen azért szólunk bele a közügyekbe, mert azok a MI ügyeink.

Úgyhogy első körben legyünk büszkék arra, ha egy ápoló kifejti a véleményét az egészségügyről. Jó hír, ha a diák kiáll magáért, és elmondja, hogy mit szeretne kezdeni az életét meghatározó kérdésekkel. Ez nem a gyerekek megrontása, sokkal inkább a demokráciára nevelés alapvető eleme. A mostani gimnazista generációnak lesz egy élménye a részvételről, és reméljük, nem fogják évek múlva is büszkén hangoztatni, hogy engem nem érdekel a politika, nem veszek benne részt.

A mai magyar helyzet olyan, hogy szinte már semmiről nem tudunk érvek és tények mentén beszélni. Az érzelmek és indulatok mindent fölülírnak. Első körben persze meg kell próbálnunk TÉNYLEG az oktatásról beszélni, ha az oktatásról van szó. De ez politika. Mert ha szeretnénk, hogy jobb legyen az oktatás, akkor arról beszélni kell, és tenni kell érte. A policy-t föl kell építeni, javítani, fönntartani, és ez része a politikának. Közügyekről beszélni, de közben nem politizálni nem is lehet.

Másrészt pedig látni kell, hogy az a csúnya és büdös politics is fontos. Kell beszélnünk a vezetőinkről, kell beszélnünk az érzelmekről. Fontos, hogy ki dönthet és mikor dönthet. A demokráciában pártok vannak, az ő dolguk, hogy képviseljenek minket. Ők ülnek most is a parlamentben, és ha egyszer már nem lesz Nemzeti Együttműködés Rendszere, akkor is pártok lesznek majd ott. Tehát ha téged csak az érdekel, hogy a gyereked jó oktatást kapjon, akkor van egy rossz hírem: ehhez az is kell, hogy valaki ezt végrehajtsa, irányítsa, döntsön róla és ellenőrizze. Hosszú távon a politics rendszerét sem tudod elkerülni. Úgyhogy inkább szólj bele, minthogy befogott orral elhúzod a fejed! Ahogy a régi szólás tartja, nem tudunk szüzek is maradni, meg szexelni is. Kell beszélni arról is, hogy milyen rendszert szeretnénk, ez is politika. Ahogy az is, hogy ki lesz ott, aki ezt megteszi.

Politizálni macerás? Igen. Fárasztó? Igen. Van sok olyan dolog benne, amit te nem szeretsz? Valószínű. De hogy szégyenkezz és megbélyegzettnek érezd magad azért, mert elmondod a véleményed arról, ami érint, na az csak azokat segíti, akik mások helyett és másokról akarnak dönteni.

Papp Roland